Ahogy azt a Világgazdaság is megírta, lezuhant egy magyar honvédségi Airbus H145-ös helikopter Horvátországban. A legnagyobb veszteség, hogy a háromfős személyzet két tagja biztosan odaveszett. Egy harmadik katonát keresnek. Ám az is említését érdemel, hogy milyen helikopter járt szerencsétlenül, hiszen az Airbus H145 túlzás nélkül a magyar légierő egyik ékköve.
Mikor rendelte meg a Magyarország az új helikoptereket?
Magyarország még 2018. június 29-én írt alá megállapodást 20 darab H145M beszerzéséről az Airbus Helicopters gyártóval a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében. A vásárlás három konfigurációra szólt, a helikopterek egy részét HForce fegyverrendszerrel is felszerelték. A szerződés része a logisztikai csomag, illetve a repülőműszakiak és a helikoptervezetők kiképzése is.
A H145 az egyik legkorszerűbb többcélú könnyű helikopter.
Az első két helikopter 2019 novemberében szállt le a szolnoki helikopterbázison, az utolsó példány pedig 2021 decemberében érkezett meg. Ennek átvételével lezáródott a hazai modern katonai forgószárnyas képesség fejlesztésének egy fontos szakasza.
Milyen magyar repülőgép zuhanhatott le Horvátországban?
A Horvátországban lezuhant helikopter legfeljebb három és fél éves lehetett. Egyáltalán nem biztos, hogy fegyverrendszerrel felszerelt gép volt: a flottában van csapatszállító, kutató-mentő és tűztámogató kialakítású is. Az Index még 2019-ben részletesen írt a H145M legfőbb tulajdonságairól,
- alacsony észlelhetőség,
- többcélú bevethetőség,
- fenntarthatóság és megbízhatóság,
- megfizethetőség.
Ez főképp abban nyilvánul meg, hogy a gépet az éppen aktuális feladatra rendkívül rövid időn belül át lehet alakítani, akár fél óra alatt. A H145 többcélú, ami azt jelenti, hogy egy helikopter képes különleges műveleti, kutató-mentő, felderítő feladatokat végezni, és szállításra is alkalmas.
Mennyibe került az Airbus H145 megvásárlása Magyarországnak?
A pontos összeg nem ismert, ugyanakkor Benkő Tibor korábbi honvédelmi miniszter még 2018-ban, amikor bejelentették a beszerzést, úgy nyilatkozott, hogy összesen 100 milliárd forintot fizet majd Magyarország. Ebben benne van a kiképzés és a speciális felszerelések ára is. Mindenesetre az becsülhető, hogy egy Airbus H145 mintegy 4-5 milliárd forintba kerülhetett. Ezeknek a gépeknek az utazósebessége 240, csúcssebessége 280 kilométer óránként. Hatótávolságuk meghaladja a 630 kilométert. A személyzet egy vagy két pilóta vagy egy pilóta és egy fegyverkezelő. Összesen tíz személyt szállíthatnak.