Mintegy tíz éve érlelődő terv valósult meg a fémhulladékok sokak által kifogásolt, július 1-jétől hatályos koncessziós rendszerbe terelésével. A Világgazdaság erről szóló 2012-es írásai szerint abban az évben a fémlopások visszaszorítása és a fémek illegális exportjának megszüntetése volt a terület államosítása melletti fő érv, míg a piaci szereplők – mint most is – elsősorban mozgásterük beszűkülésétől, tevékenységük ellehetetlenülésétől tartottak.
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Megváltozott a fő cél, a megoldás hasonló
A kereskedők akkor azzal érveltek, hogy a lopások felszámolása érdekében elég lenne ellenőrizni az egyébként is szigorú fémkereskedelmi szabályok betartását. Most nem a szó szerinti lopás elleni fellépés, hanem a fémkereskedelem legális mederbe terelése az egyik állami szándék, és az sem feltétlenül azonnal. (A Világgazdaság erre vonatkozó kérdésére a hulladékkoncessziós feladatokért 35 évig felelős Mohu Zrt. vezérigazgatója, Pethő Zsolt válaszolt a napokban.) A fő cél azonban a körforgásos gazdaság létrehozása, amelynek kiemelt eleme a hulladékok anyagában történő, lehető legnagyobb arányú újrahasznosítása, az erre nem alkalmas anyagok energetikai hasznosítása, a veszélyes hulladékok ártalmatlanítása és a lerakókba kerülő mennyiség minimalizálása.
Belátható, hogy mindez csak az anyagáramok szigorú követése és nyilvántartása mellett képzelhető el, ami viszont feltételezi az érintett piaci szereplők tevékenységének átláthatóságát is.
A koncessziós rendszer ennek teremtette meg a keretét. Majd kiderül, hogy jól vagy rosszul. Rosszul – állítják máris azok a fémkereskedők, akik július 10-én demonstráltak az új szabályozás ellen a Mohunak is helyt új Mol-épület és az Energiaügyi Minisztériumnak helyet adó régi Mol-székház előtt.
Kivennék a magánszemély fémhulladékait a koncesszió hatálya alól
Fél céljaik olvashatók a figyelmeztető demonstrációs szervezője, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének (MFSZE) honlapján is. Mindenekelőtt úgy vélik, hogy „a természetes személyek értéket képviselő fémhulladékainak az átvétele, felvásárlása mint a fémkereskedelemről szóló törvény (fémtörvény) alapján végzett hulladékgazdálkodási tevékenység általánosan nem tartozik a hulladékgazdálkodási koncesszióhoz, így ezen tevékenységgel érintett hulladékok sem tartozhatnak az egységes hulladékgazdálkodási koncesszióhoz.” Szeretnék, ha ezt az álláspontot megerősítené a magyar állam, ezáltal az Országgyűlés is jogszabályalkotásban.
Valóban elgondolkodtató, hogy az a helyzet, amikor egy magánszemély átad – hangsúlyozottan ingyen – fémhulladékot és másik magánszemélynek, aki azt azután eladja a koncessziós rendszerben a kereskedőnek, hogyan kezelendő.
A két magánszemély között ugyanis pénz és áru nem cserél gazdát, vagyis adásvétel nem történik.
Az előbbi haszna annyi, hogy megszabadul a hulladéktól. Persze a cél az lenne, hogy a fémet átvevő magánszemély vállalkozás formájában végezze ezt a tevékenységet, amelyből bevétele származik, és amelytől a megélhetése függ. A vállalkozási formára éppen az említett átláthatóság, például a fém származásának és útjának követése miatt lenne szükség.
exportjog
Az MFSZE azzal is érvel, hogy „az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a tulajdonához, így a fenti tevékenység ellátásához nélkülözhetetlen magánszemélyek részéről jogos elvárás az, hogy az értékkel bíró hulladékaikat piaci áron, az általuk preferált gazdasági társaságnak értékesíthesse”. A hiányolt piaci ár, sőt a demonstráción kihelyezett transzparensen követelt piaci verseny szintén téma volt a Mohu által szervezett háttérbeszélgetésen. Ennek kapcsán a Mohu vezérigazgatója azt mondta a Világgazdaságnak, hogy „transzparenseknek kell lennünk, ha mi fizetünk, és ha nekünk fizetnek. Ezért a Mohu értékesítési árai, valamint ösztönző és kompenzációs politikája nemzetközi jegyzésárakon alapul. Ezt egyébként a versenyhivatal is figyeli.” És kiderült, hogy van némi versenyhelyzet is, bár nem akkora, amekkora eddig volt. Ha ugyanis a fém tulajdonosa a fémet Magyarországon akarja leadni, akkor valóban csak a Mohuhoz vezethet az útja, külföldre viszont kiviheti. Mohu az exportra is rálát, ez is alakítja az árazását.
Fotó: Török János / Délmagyarország
Aggodalom a vállalkozás szabadságáért
Harmadikként azt elemi ki a szövetség, hogy „az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a vállalkozása szabadságához, így a gazdasági társaságok jogos elvárása, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenységüket a jövőben is korlátozás nélkül végezhessék”. Ezen a ponton az indokoltnál talán jobban aggódik a szövetség. Ugyanis a koncessziós rendszerben is megvan a vállalkozások helye, lenne helye többnek is, ha az előző pont szerinti „fémet tulajdonló magánszemélyek” vállalkozói formában kívánnának megválni a hozzájuk került fémtől. Tudjuk azt is, hogy a vállalkozás szabadsága nem feltétel nélküli, sok esetben képzettséghez, engedélyhez kötött. Hulladékgazdálkodásra például most csak a koncesszornak van engedélye. Így azután az MFSZE feltehetően hiába kéri – ez a transzparensén szerepelt – a mesterséges monopóliumok eltörlését.
A lomizás eddig is illegális volt, de családok éltek meg belőle
Ugyanott volt olvasható, hogy kérik a fémgyűjtőknél szélesebb kört jelentő, lomtalanításból élők széles társadalmi réteg helyzetének felelős átgondolását. Ez azért nehéz ügy, mert a lom a kirakás pillanatától fogva eddig is az állam tulajdona volt, de az államnak mégis csak a lomból kimazsolázott értékek után megmaradt szemét maradt, amit azután milliárdokból távolít el.
Igaz, ez az illegális kimazsolázás is egyfajta újrahasznosítás, nélküle az összes lom a lerakóba vagy az égetőbe került volna, természetesen a benne lévő értékkel együtt.
Meglátjuk, hogyan lesz ezentúl. A lomtalanításból élők helyzetére azonban aligha a hulladéktörvénynek vagy az Energiaügyi Minisztériumnak kell választ adnia, bár valakinek biztosan kell. Az viszont aligha tartható, hogy a hulladékban rejlő érték az illegális gyűjtőké, a gyűjtés után visszamaradó szeméttől viszont legális tevékenységek adózásával összegyűlő közpénz felhasználásával lehet megválni.
A 2023. július előtti általános gyakorlat:
- tíz 10 gépjárműből 9 illegális bontókban kötött ki,
- a hulladék 70 százaléka nem hasznosult,
- 50 százalékát egyszerűen eltemették a föld alá,
- az értékes hulladék 75 százaléka elhagyta az országot.
Vagy az újrahasznosítás, vagy a hatalmas kötbér
Vissza a kályhához, vagyis ahhoz, hogy mi várható el a Mohutól annak fejében, hogy 35 évre országos hulladékgazdálkodási jogot kapott, továbbá, hogy az állítása szerint eddig mit tett le az asztalra. Alapvetően a területre vonatkozó uniós célértékeket kell teljesítenie, amihez már egységes, országosan működő rendszert épít ki. Az EU célja a 65 százalékos újrahasznosítás, de Magyarországon egyelőre alig tart 30 százalék fölött. Ez a fémtartalmú hulladékok esetében is igaz. Ehhez azonban elengedhetetlen az összes hulladék említett átlátható, szabályos és egységes rendszerben történő kezelése, mert csak így lehet nyomon követni, mi történik a leadott hulladékkal, hogyan és hol lehet újrahasznosítani.
A Mohu már jelezte, hogy ehhez keres partnereket, és továbbra is számít a fémtartalmú hulladékok gyűjtésében, szállításában és előkezelésében jelenleg is részt vevő cégek, vállalkozók együttműködésére. Már mintegy hetven céggel megállapodott a közös és közlése szerint mindkét félnek előnyös együttműködésről. Országosan lefedte a szükséges kapacitásokat, jelenleg is több mint száz fémtelep és hatvan, vele szerződött autóbontó működik Magyarországon. A hulladékgazdálkodás során képződő nyersanyagoknak a hazai ipar rendelkezésére kell állnia. Az uniós célok teljesítésének elmaradása esetén Magyarországnak súlyos kötbért kell fizetnie.
A Mohu előtt álló feladatok
- 3,6 millió háztartás hulladékának kezelése
- 1,2 millió vállalkozással való kapcsolattartás
- 5 millió tonna hulladék kezelése évente
- 8 millió számla évente (ez napi 90 ezer, óránként 10 ezer számla)
- 3000 autó hulladékának kezelése
- 700 ezer ürített kuka naponta, 250 munkanappal ez évi 175 millió ürítés
- 10,5 ezer ember munkájának koordinálása
- több mint 1000 telephellyel való kapcsolattartás
- 3,5 milliárd palack éves begyűjtése 2024. január 1-jétől, ez 10 millió palack naponta
- 12 ezer visszaváltó pont üzemeltetése, ebből 4000 automata és 8000 kézi
- 4500 új textilgyűjtő kihelyezése 2026-ig, így 6000 konténer lesz országszerte
- 200 ezer új kuka beszerzése 2024-ig a közszolgáltatók számára
A hulladékok minél nagyobb hányadában történő újrahasznosítását eddig nehezítette, hogy a fémkereskedők jellemzően úgy állapították meg a felvásárlási áraikat, hogy hozzájuk már csak a hulladékok értékes fémrésze érkezzen be. Ezért a lakosok, vagy akik helyettük beviszik a fémhulladékot, azt már előbontva, értéktelen részeket már lebontva teszik ezt. Ezek a lebontott anyagok pedig ott díszelegnek az erdőkben, árokpartokon vagy elrejtve a kukákban, esetleg éjjel bedobják egy áruház gyűjtőkonténerébe.
