Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, miután bejelentette, hogy a mai határidőig benyújtanak egy 3,9 milliárd eurós (1483 milliárd forintos) hitelkérelmet az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap hitelrészéhez, újságírói kérdésekre is válaszolt a Semmelweis Nyári Egyetemen tartott előadását követően. E rögtönzött sajtótájékoztatónak természetesen a visszatartott EU-s források, valamint az oktatási és tudományos programok adták a főbb témáit, amelyekre válaszolva az EU-s forrásokért is felelős miniszter közölte: ha rajta múlna, már itt lennének a pénzek, az Erasmus-program finanszírozása pedig 2024 közepéig biztosított.

Fotó: Navracsics Tibor / Facebook
A helyreállítási és ellenálló képességi eszköz (RRF) hitelrészére benyújtott igényünkről Navracsics Tibor elmondta, hogy a tervezet augusztus 11-ig társadalmi vitán volt, ennek feldolgozása nyomán küldik el a mai határidő előtt.
Az Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott tervezet nagyja a Recover EU-fejezethez kötődik, energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági és zöldátállás témájú projektet érint.
A miniszter közlése szerint előre nem tudható, mikorra bírálják el a hitelkérelmet, csak annyi biztos, hogy az RRF-projekteknek 2026. nyár végére kell megvalósulniuk.
Van-e politikai diszkrimináció?
Felvetődött, hogy az RRF-hitelkérelem elbírálásakor is feltétel lehet a visszatartott RRF-források feloldásához szabott 27 szupermérföldkő teljesítése. Erre a területfejlesztési miniszter úgy reagált, hogy „ez majd kiderül”.
Kifejtette, hogy a jogállamisági, másképpen kondicionalitási eljárásban felfüggesztett forrásokért cserébe kért, főleg igazságügyi reformról előzetesen kiküldött háttéranyagokat a tárgyalópartnerek nem olvasták el, ezért a legutóbbi egyeztetés féloldalas lett.
Panaszkodtak, hogy nálunk politikai diszkrimináció van. Azt feleltem: esetek előfordulhatnak, hiszen 3300 önkormányzat több tízezer embere között megeshet, de rendszerszinten biztos nincs. A kormányzati politikának ez nem része
– részletezte Navracsics Tibor, aki példának a saját választókörzetét hozta, kiemelve, hogy Ajkának szocialista, Tapolcának volt jobbikos polgármestere van, és megítélése szerint kiváló az együttműködésük.
Mi lesz 2024 közepétől?
Ezek után került terítékre az Erasmus-program, erről a miniszter leszögezte: 2024 nyaráig biztosított a finanszírozás, ám az Európai Bizottság még mindig nem készítette el a hivatalos értékelését a magyar kormányzat májusi törvénycsomagjában rögzített módosításoknak.

Fotó: Navracsics Tibor / Facebook
Erasmus-ügyben volt egy két hónapos szünet, amikor szintén nem kaptunk választ – tette hozzá Navracsics Tibor, aki szerint nincs és nem is volt hivatalosan közölt határidő a megállapodásról:
A döntéshozatali határidőkből visszaszámolva gondoljuk úgy, hogy november végéig kell megállapodnunk. Amennyiben ez sikerül, az biztosíthatja, hogy 2024 második felében is folyamatos legyen a finanszírozás.
Megjegyezte, egyelőre még az időpontegyeztetésnél tartanak, ám szeptember elején-közepén tárgyalhat legközelebb Johannes Hahn költségvetési biztossal.
Mi lesz a kuratóriumi tagsággal?
Véleménye szerint „mi lojálisan együttműködő tagállam vagyunk”, ugyanakkor „az ember a politikában mindenre legyen felkészülve”, ezért a tárgyalások sajátosságának minősítette, hogy „a célpont is mozog” abban az értelemben, hogy folyamatosan változik, kik ülhetnek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a KEKVA-k kuratóriumában.
Tehát amikor az EB azt állítja, hogy februárban világosan megmondták, hogy lehet kezelni a problémákat, akkor fogalmazzunk úgy, hogy önmaguk pozitív képét túl nagy ambícióval rajzolták meg…
– jegyezte meg Navracsics Tibor, aki viszont továbbra is optimista, szerinte dűlőre fognak jutni.
A nem modellváltó intézmények pedig addig is nyugodtan tervezhetnek.