Magyar gazdaság

Jó hír érkezett a magyar gazdaságból: az iparban már csökken az infláció

Továbbra is kettéosztottság jellemzi a magyar ipart, míg a belföldi értékesítés árai 8,6 százalékkal nőttek, addig az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal csökkentek.

Újabb mankót kapott az elleni küzdelem, a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggel közölt adatai szerint az ipari termelői árak augusztusban 2,3 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Ugyanakkor továbbra is az elmúlt hónapokban megfigyelt megosztottság jellemzi az ipart, míg a belföldi értékesítés árai 8,6 százalékkal nőttek, addig az exportértékesítéséi 7,6 százalékkal csökkentek. 

A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak meghaladták az egy évvel korábbi szintet, miközben az exportértékesítési árak már jelentősen elmaradtak attól

– magyarázza az okokat a KSH, hozzátéve, hogy az ipari termelői árak alakulásában az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése, továbbá a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 0,9 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,7 százalékkal emelkedtek. 

Az ipari infláció csökkenése mindenesetre a magyar gazdaság számára különösen jó hír, aminek előbb-utóbb a fogyasztói árakban is meg kell jelennie.

Tavaly augusztusban volt a csúcson a termelői árak növekedése, akkor 43,4 százalékkal emelkedtek, de ettől is durvább volt a belföldi értékesítés árainak 67 százalékos növekedése, ezek pár hónapos késéssel be is gyűrűztek a fogyasztói árakba.

A KSH azt is kiemeli, hogy a belföldi értékesítés árai átlagosan 8,6 százalékkal növekedtek, ezen belül a 65 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 2,2, a 30 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – részben a hatósági ár szabályozásának módosításai következtében – 18,4 százalékos volt a drágulás. Az élelmiszeripar értékesítési árai 9,3 százalékkal nőttek. Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 7,5, a beruházási javakat gyártókban 6,0, a fogyasztási cikkeket gyártókban 11,5 százalékkal emelkedtek az árak.

 

ipari termelői árak infláció drágulás ipar
Kapcsolódó cikkek