Hatalmas bérigénnyel léptek fel a Volánbusznál és sztrájkkal fenyegetnek
A munkáltató MÁV–Volán nem ismerte el dolgozóik bérfejlesztési javaslatát a csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CSÉT) ülésén, amit Pafféri Zoltán vezérigazgató azzal indokolt, hogy erre nincs felhatalmazása, majd megkérte a megjelent szakszervezeteket, hogy nyújtsák be írásban bérigényüket – ismertette a SZAKSZ egy Facebook-bejegyzésében - számolt be róla az index.hu.

Fotó: Bujdos Tibor Észak-Magyarország
A kilenc közlekedési szakszervezet közül a volános dolgozókat tömörítő SZAKSZ béremelési igénye a legmagasabb, 25 százalékos, és egyelőre csak ők fontolgatják a sztrájkba lépést, ha a jövő hét péntektől induló tárgyalások december 1-ig szintén sikertelenül zárulnak. Ez esetben még az ünnepek előtt kétnapos sztrájkba lépnek – jelentette ki a Dobi István a lap tudósítása szerint. A szakszervezetek többsége egyébként tizenöt százalékos, de minimum hetvenezer forintos alapbérfejlesztést szeretne. Az igények többek között:
- A Független HÉV Szakszervezet, a HÉV Dolgozók Szakszervezete Közúti Közlekedési Szakszervezet, 15 százalékos, de minimum 70 ezer forint alapbérfejlesztést szeretne, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete 15 százalék alapbéremelést említ, a szakszervezeti igények között SZÉP Kártya, lojalitási jutalom illetve egészségpénztár is szerepelnek
- Mozdonyvezetők Szakszervezete: legalább 18 százalékos alapbéremelés + lojalitási juttatás 400 ezer forint, az egészségpénztárat ők is említik
- a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet: 25 százalékos bérfejlesztést határozott meg, lojalitási bónuszt, egészségpénztárat vagy SZÉP-Kártyát ők nem említenek, azonban az ő bérfejlesztés-igényük a legmagasabb és a sztrájk lehetőségét is ők említették
Azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalók félnek-e a retorzióktól, Dobi István úgy fogalmazott: 10 500 buszvezetőt nem lehet kirúgni, három évtized alatt több sztrájkot megtartottak már.


