Sikerrel járt Kocsi Máté kezdeményezése, valóban nyilvánosságra hozták a migráció és a terrorizmus összefüggéseit vizsgáló magyar titkosszolgálati jelentést. A dokumentumot a fideszes képviselő egy Facebook-posztja alatt is megosztotta.
A frakcióvezető a Kossuth rádióban beszélt arról, hogy készül egy ilyen jelentés, és az is kijelentette, hogy ez a dokumentum nem maradhat titkosított. A nemzetbiztonsági bizottság támogatta Kocsis indítványát, és csütörtökön nyilvánosságra is került a jelentés.
A jelentés szerint Magyarország déli határszakaszán, amely egyben az határa is, a határvédelem egyre nagyobb nyomásnak van kitéve. Ezt azzal szemlélteti a dokumentum, hogy a magyar hatóságoknak egyre több embert kell visszafordítaniuk a határon. A látványos emelkedés a menekültek számában azzal lehet magyarázható, hogy több nyugat-európai országban a közelgő választások fontos kérdése a migráció lesz.
Emellett az Izrael és a Hamász között kirobbant háború is újabb menekültek tömegét indította el. A migrációs útvonalakat viszont nemcsak az ártatlan menekültek, hanem a terroristaszervezetek is aktívan használják – olvasható a jelentésben. Mint írják, az ISIS, az Al-Kaida és a Hamász terroristái is ott vannak a Nyugat-Balkánon keresztül érkező sokaságban.
Állítólag egyre több olyan információ jut a titkosszolgálatok birtokába, amely szerint az említett szervezetek európai célpontok ellen terveznek terrorcselekményeket végrehajtani.
Kocsis Máté a jelentés megosztásakor azt is kiemelte, hogy az embercsempészek között, akikkel a magyar hatóságok már évek óta küzdenek, az ismert terrorszervezetek hozzátartozói is ott vannak. A titkosszolgálati jelentés azt állítja, hogy az afganisztáni embercsempészek tevékenységét már teljes egészében a tálibok irányítják.
Kocsis Máté Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a jelentésben olvasható kockázatok miatt az Európai Uniónak kötelessége hozzájárulni a magyar határvédelemhez.
A nyilvánosságra hozott, A szerb–magyar határtérségben tapasztalható illegális migráció nemzetbiztonsági vetületei című jelentés itt elolvasható.