BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Térképen mutatjuk meg, hogy mennyit keresnek a fizikai munkások Magyarországon – elképesztő, ami két vármegyében zajlik

Olyan mértékben nőnek a fizikai foglalkozásúak körében a keresetek, hogy két vármegyében már többet vihetnek haza, mint Budapesten.

Két vármegyében is magasabbak a fizetések a fizikai foglalkozásúak körében, mint Budapesten – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Fókuszban a vármegyék első féléves adataiból. Míg a magyar fővárosban 302 912 forint volt a nettó átlagkereset az év elején, addig Komárom-Esztergomban 307 197, Győr-Moson-Sopronban pedig 356 805 ebben a körben.

A fizikai foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete 2023. I. fél év
 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében jelentősen szűkült a bérolló idén, ami leginkább a feldolgozóiparnak és a győri Audinak tulajdonítható. A részletes adatok szerint a vármegye feldolgozóiparában egy év alatt 30 százalékkal nőttek a keresetek. Ekkora béremelkedésre sem a többi vármegyében, sem egyéb ágazatokban nem találtunk példát.

A fizikai foglalkoztatottak körében megfigyelhető regionális eltérés a gazdaság szerkezeti sajátosságaira vezethető vissza: vidéken az ipar súlya jóval nagyobb a gazdaságban, mint a szolgáltató szektoré, amely viszont a főváros kibocsátásának jelentős részét biztosítja.

A budapesti kereseteket leszámítva a fizikai munkások bérének rangsora az országos, szellemi foglalkozásúakkal kiegészített listát is leköveti, így itt is a legiparosodottabb vármegyékben a legmagasabbak a nettó fizetések. Fontos azonban hozzátenni, hogy nem vettük számításba a közfoglalkoztatottakat, velük ugyanis jóval nagyobb a szórás a bérstatisztikát illetően.

Így alakult az év elején az országos fizetési rangsor

A bruttó és nettó átlagkeresetek – a közfoglalkoztatottakéval együtt számítva – országosan egyaránt 13,6 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbi értéket, ami jócskán elmaradt az infláció mértékétől. A növekedés terén azonban így is jókora különbségek mutatkoztak: 

  • Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, 
  • valamint a fővárosban volt a legkisebb (10,7 és 11,7, illetve 11,6 százalék), míg
  • Győr-Moson-Sopron vármegyében a legnagyobb (21,5), 
  • utána Pest (16,6), majd pedig
  • Komárom-Esztergom következett (15,9).

Ezzel együtt továbbra is óriási a szakadék a budapesti és a vidéki fizetési rangsorban: míg a fővárosban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete az év első hat hónapjában 453 379 forint volt, addig 

az ország egyik legszegényebb vármegyéjének számító Szabolcs Szatmár-Beregben mintegy 200 ezer forinttal kevesebbet, mindössze 262 438 forintot vihetett haza átlagosan egy munkavállaló.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.