BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Figyelmeztette a bankvezér a magyarokat: most vegyenek lakást

Fontos szempontra hívta fel a figyelmet az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Akik halasztják a lakásvásárlást a magas kamatok miatt, nem biztos, hogy jól járnak. Jelasity Radován a magyar gazdaságról azt mondta, hogy már lászik a fény az alagút végén, és az nem a mozdony.

Minden cég vezetőjének hivatalból optimistának kell lennie, főleg olyan kihívásokkal teli országban, mint Magyarország – erről is beszélt a Magyar Bankszövetség elnöke, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) keddi rendezvényén.

Radovan Jelasity
Figyelmeztette a bankvezér a magyarokat: most vegyenek lakást, mert később baj lesz. Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Itt a DUIHK szélesebb nyilvánosság előtt is ismertette a legfrissebb konjunktúrakutatását, amelynek az lett a végkövetkeztetése, hogy a magyarországi német cégek kemény üzenetet küldtek a magyar gazdaságnak. Erre a mai eseményen a kormányzat is reagált, és megnyugtatta a cégeket: ne aggódjanak, Magyarország nyertese a válságnak.

Bravúrt hajtott végre a forint

Visszatérve Jelasity Radován előadására, ő első körben kiemelte a konstruktív párbeszéd fontosságát, és megjegyezte, hogy a bankszövetség vezetőjeként ezt különösen megtanulta. A felszólalása fókuszában azonban az a kérdés állt, hogy túl van-e a magyar gazdaság a válság nehezén. Erre pedig egyértelmű választ adott: igen.

Ennek bizonyítékaként az októberi egy számjegyű inflációt hozta fel. Azt is megjegyezte, hogy a pénteken kiderülő novemberi pénzromlás 8-assal vagy 7-essel is kezdődhet. A harmadik negyedévben ráadásul megérkezett a várva várt gazdasági növekedés is. Ám továbbra is jókora a kockázat a kereslet alakulásában, de a cégvezetők előtt azért megjegyezte, hogy ez tőlük is függ, hiszen ők döntik el, mikor használják fel a pénzüket. A lakosság szintjén mindenesetre már látszik, hogy nő a kereslet.

Dicsérte a forint árfolyamát is, amely azt a bravúrt is végrehajtotta, hogy bár a jegybank 18 százalékról 11,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, mégis stabil maradt. Szerinte ez azt támasztja alá, hogy jó úton van a magyar gazdaság. A magyar bankrendszer erősségéről pedig mindent elmond, hogy az európai felügyelet stressztesztjein 2-4 százalékos kamatemelést szoktak szimulálni, Magyarországon meg a valóságban ugrott meg 2-ről 18 százalékra. „Ilyet máshol nem csinálnak, és ezt is túléltük” – tette hozzá. 

Mikorra lesz egy számjegyű a kamat Magyarországon?

Összefoglalóan úgy értékelte a magyar gazdaság helyzetét, hogy 

lehet látni a fényt az alagút végén, és ez nem a mozdony.

A kamatkörnyezet jövőjére is kitért. Várakozásai szerint 2024 februárjában lehet egy számjegyű az irányadó kamat, addig a mostani 11,5-ről fokozatosan csökkenti majd a Magyar Nemzeti Bank a szintet. Azt is megemlítette, hogy ez még mindig magasabb, mint a régióban. Hogy ehhez ki és milyen mértékben járult hozzá, azt majd az utókor megírja. Szerinte ennél fontosabb, hogy hogyan lehetne a befektetéseket újra felpörgetni.

A kamatemelési ciklus ugyanis bedöntötte a hitelkeresletet: a lakkoságnál 44 százalékos esést mértek. Arra is kitért azonban, hogy a magas kamatok miatt Németországban is bezuhant az újlakás-állomány, és az USA-ban is 7 százalékos kamata van egy 15 éves futamidejű hitelnek. 

Nem érdemes kivárni az ingatlanvásárlással

Jelasity Radován előadásának ezen a pontján fogalmazott meg egy igen lényeges szempontot, amivel fontos tisztában lennie a magyar lakosságnak.

Arra figyelmeztetett, hogy amikor majd lecsökken az alapkamat 5-6 százalékos szintre, az ingatlanok ára abban a pillanatban fel fog menni. 

Kanyarban kell előzni, ezért érdemes átgondolni mindenkinek, hogy tényleg halasztani akarja-e az ingatlanvásárlást. A hitelezési dinamika ugyanis fel fog futni, a bankok hitelei biztosan olcsóbbak lesznek, ahogy az inflációs és a referenciakamat tovább mérséklődik. Ezért aki eddig halasztott, minél előbb nekikezd a vásárlásnak, annál jobb.

A vállalati hitelezésnél ilyen fokú tempóváltás nem következett be, köszönhetően a kormányzati támogatott programoknak. Kiemelte, hogy nagyot nőtt az euróalapú hitelezés is, de ettől most nem kell félni, mert csak azok juthattak így forráshoz, akiknek van eurós bevételük.

Jobb a magyar gazdaság, mint a német

A bankvezér szerint Magyarországon van ok az optimizmusra, hiszen nem az a kérdés, mint Németországban, hogy fél százalék mínusz vagy plusz lesz a GDP növekedése jövőre, hanem hogy 3 vagy 4 százalék. Nem az a dilemma, hogy milyen úton haladjunk, hanem hogy mekkora sebességgel.

Az Erste mindenesetre 3,4 százalékot jósol, a jövő évi átlagos inflációnak pedig 5,4 százalékot. A munkanélküliséget szintén 3,4 százalékra mondják. Abban viszont Magyarország egyedülálló, hogy a 2023-as éves inflációja magasabb lesz, mint a 2022-es.

Rávilágított arra is, hogy miközben tartott a válság, a munkanélküliségi ráta alacsony maradt itthon. „Régóta vagyok a szakmában, de ez az első ilyen válság, amit látok” – jegyezte meg. Szerinte 2024 mindenképpen a fellendülés éve lesz, reálbér-növekedéssel és kamatcsökkenéssel. Az idei évet viszont minél előbb el kell felejteni, még akkor is, hogy ahhoz képest, ahogy indult, egészen jól túl lehetett élni.

Lázár János elmondta az igazságot: új, óriási városrész épülhet Budapesten – több ezermilliárd forintba kerülne

A világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője a század legnagyobb beruházását hajthatja vége Budapest szívében. A projekt részleteiről az építési és közlekedési miniszter beszélt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.