BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki kell bírni: még pár év, és ugyanannyi lesz a fizetés Magyarországon, mint Ausztriában

Bőven látótávolságon belül lehet Magyarországon az osztrák és a német átlagbérek elérése. Ennek most kiszámolták a pontos időpontját.

Az elmúlt tíz évben euróban a magyar átlagbér megduplázódott – erre hívja fel a figyelmet a Növekedés.hu annak kapcsán, hogy kiszámolta, mikorra érik utol a magyar fizetések az osztrák és a német bérszínvonat.

Craftman Pocketing Fifty Euro Bill
Ki kell bírni: még pár év, és ugyanannyi lesz a fizetés Magyarországon, mint Ausztriában. 
Fotó: Photothek / Getty Images

A portál abból indul ki, hogy amennyiben a kívánt országok bérszintjének 65-70 százalékát eléri a magyar, akkor már nem lehet lemaradásról beszélni. Jelenleg Ausztriában és Németországban 2800 euró körüli átlagfizetések vannak, amelynek hazai ezereurós átlagfizetés körülbelül a 35 százaléka. Amennyiben ezt sikerülne megduplázni, a felzárkózást megvalósult. Fontos azonban, hogy ehhez még hozzá kell adni az időközben lezajló osztrák és német béremelkedést. 

Mikor lesz ugyanakkora a magyar fizetés, mint az osztrák?

Már csak az a kérdés, milyen időtávon van erre esély. Az elmúlt tíz évben euróban a magyar átlagbér tehát megduplázódott, sőt, valamivel masszívabb, 105-110 százalék körüli volt az emelkedés. Igaz, ebbe beleértendő a munkára rakódó terhek nagyarányú csökkentése, ami már a jövőben valószínűleg nem ismételhető meg.

Ezzel szemben a célországok bérei évi 2–4 százalék közti mértékben nőttek jellemzően, most az infláció idején azonban markánsabban. Összességében az mondható el, hogy nagyjából 30-40 százalékos bérnövekedés ment végbe Németországban és Ausztriában az elmúlt évtizedben.

Mindezt alapul véve, még tíz év múlva a magyar bér euróban ismét megduplázódna és már kétezer-kétezeregyszáz euró lenne, az osztrák és német pedig 3600 körül. Vagyis a lemaradás már nem lenne olyan látványos: a magyar bérszint elérné a célországok 56-58 százalékát.

Újabb tíz év után Magyarországon 4100 eurós átlagbérek lehetnek, 

miközben az osztrák és német bérszint 4700 euróra ugrana. Vagyis a 2043-as év végére tehát már túl is teljesülne a 65-70 százalékos célkitűzés. Ez már 2039-ben vagy 2040-ben sikerülhet, éppen fél évszázaddal a rendszerváltás után.

Mitől függ, hogy mikor éri utol a magyar fizetés az osztrákot?

A Novekedés.hu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy előre nem lehet meghatározni, hogy a magyar (és a régiós) gazdaságok növekedési többlete meddig maradhat fenn a jelenlegi mértékben. Ha lassulna a folyamat, akkor be kell érni egyszámjegyű éves béremelkedéssel, ami akár tíz évvel is elnyújtaná a felzárkózást. Ha viszont nem történnek rendkívüli esemény, akkor nagyjából 15–25 év alatt ez bekövetkezhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.