BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar cégek nagy része szerint az állampolgárok megfigyelésének kockázata is nő az MI használatával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A cégek a jövőben leginkább a pénzügyi területen és a döntéshozatali folyamatokban értékelnék a hatékonyságnövelést.

Szinte már nincs olyan terület, ahová az artifical intelligence (AI), azaz a mesterséges intelligencia (MI) ne tette volna be a lábát. „Felhasználási területe rendkívül széles, miután a marketingügynökségeken kívül az autógyártásban, az oktatásban, egészségügyben és a gyártásban is vannak olyan területek, amelyeken az MI pótolhatja a kieső munkaerőt, vagy épp a folyamatok automatizálásában, hatékonyságnövelésében játszik fontos szerepet” – állapítja meg a Billingo online számlázó legújabb kutatásában. 

Businessmen,And,Humanoid,Robots,Work,On,A,Project.
A megkérdezett vállalkozók majdnem fele (46 százalék) vélekedik úgy, hogy az MI idővel új munkahelyeket is teremthet.
 Fotó: Shutterstock

 

Mennyire ismerik és értik a vállalkozók?

A megközelítőleg ezer hazai vállalkozás részvételével készült kutatásnak kettős célja volt: a kérdezők egyfelől a magyar vállalkozók mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismereteit akarták feltérképezni (hogy mennyire értik és ismerik a technológiát), másfelől arra a kérdésre keresték a választ, hogy mire használták már az MI-t, és milyen további területeken hasznosítanák szívesen az előnyeit a jövőben.

A válaszadók 50 százaléka kifejezetten pozitívnak tartja a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, míg 27 százalékuk negatívan nyilatkozott az MI-ről.

További pozitív fejlemény, hogy a kérdőívet kitöltők majdnem fele (46 százalék) értett egyet azzal az állítással, hogy az MI idővel új munkahelyeket is teremthet. Ez kifejezetten abból a szempontból érdekes, hogy a mesterséges intelligenciával szemben az egyik legtöbbször megfogalmazott ellenérv, hogy elveszi az emberek munkáját. Azzal az állítással ugyanis, hogy az MI alkalmazása veszélyezteti a munkahelyeket és növeli a munkanélküliséget, a válaszadók 52,86 százaléka értett egyet.

Digital Eye, AI - Artificial Intelligence digital concept
A vállalkozások – az ellentmondások dacára – szép lassan elkezdték beépíteni a napi munkavégzésbe az MI kínálta eszközöket.
Fotó: Getty Images

Szintén az MI széles körű felhasználását vetíti előre, hogy a kérdőívet kitöltő vállalkozók 68 százaléka úgy gondolja, a mesterséges intelligencia időt és energiát spórol a vállalkozások számára, ennek csupán a kitöltők 15 százaléka gondolta az ellenkezőjét, ami meglepően kevés. A költségmegtakarítás terén is toronymagasan vezetnek a pozitív válaszok, a vállalkozók 66 százaléka véli úgy, hogy az MI pénzt spórolhat a cégének.

Nem egyértelmű a bizalom

Összességében három kérdésben volt rendkívül negatív a kitöltők véleménye az MI-ről. A kitöltők 75 százaléka tartotta úgy, hogy a mesterséges intelligencia megtévesztheti az embereket, és visszaélésekre ad okot. A válaszadók 73 százalék szerint az MI hozzájárul a fake newsok és a társadalom félrevezetését befolyásoló tartalmak terjedéséhez. 

A cégek majdnem háromnegyede egyenesen úgy ítéli meg, hogy az állampolgárok megfigyelésének kockázata is növekszik a mesterséges intelligencia használatával.

Érdekes módon azzal az állítással már a megkérdezettek kevesebb mint fele értett egyet, hogy az MI működés közben átláthatatlan, nehezen értelmezhető vagy kontrollálhatatlan lenne.

Fired,Office,Worker,Holding,A,Box,With,Her,Belongings,And
A mesterséges intelligenciával szemben az egyik legtöbbször megfogalmazott ellenérv, hogy elveszi az emberek munkáját.
Fotó: Shutterstock

 

Lassan barátkoznak a villámgyors fejlődéssel

Annak ellenére, hogy a hazai vállalkozások többsége még negatívan viszonyul a mesterséges intelligencia használatához, elmondható, hogy a vállalkozások szép lassan elkezdték beépíteni a napi munkavégzésbe az MI kínálta eszközöket.

A válaszok alapján a magyar vállalkozók többségében 

  • az információkeresés (66 százalék), 
  • a fordítás (58 százalék), 
  • az adatelemzés és -keresés (34 százalék), 
  • a képalkotás, illetve grafikakészítés (27 százalék), reklámszövegírás (23 százalék) során használják a mesterséges intelligenciát.

Legnagyobb mértékben jelenleg a marketing, a reklám és a média profitál az MI eszközeinek használatából.

Főként az információgyűjtés került ki győztesen a versenyből, a válaszadók leginkább a könyveléssel és adózással kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint az általános adatelemzésben látták az MI legnagyobb előnyét. A cégek a jövőben leginkább a pénzügyi területen és a döntéshozatali folyamatokban értékelnék a hatékonyságnövelést. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.