BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ilyet is rég láttunk: a visegrádi országok között már Magyarországon a legalacsonyabb az infláció

A vártnál sokkal jobban sikerült az év vége inflációs szempontból: nemhogy hozzásimult a régióhoz, még a szomszédos országoknál is alacsonyabb lett a hazai pénzromlás decemberben.

Már öt országban is magasabb volt az infláció decemberben, mint Magyarországon – ez derült ki az Eurostat most közölt adataiból. Az év utolsó hónapjában idehaza 5,5 százalékos fogyasztóiár-emelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal, az adat megegyezett az unióban használatos harmonizált fogyasztói árindex (HCIP) értékével. 

bolt-08-aj
Fotó: Ádám János / Észak-Magyarország

Ráadásul a visegrádiak között hazánkban volt a legalacsonyabb az infláció:

  • Csehországban 7,6 százalék,
  • Romániában 7 százalék, 
  • Szlovákiában 6,6 százalék,
  • Lengyelországban 6,2 százalék,
  • Ausztriában 5,7 százalék volt az áremelkedés üteme.

Utoljára 2022 májusában fordul elő, hogy a V4-ek között a magyar infláció legyen a legkisebb.

Teljesen eltért a magyar inflációs dinamika a régiótól

„Ha nem is tűnik el egyhamar a magyar és a régiós inflációs adatok közötti különbség, de az olló zárulhat” írtuk még tavaly júniusban, amikor bőven Európa-rekorder volt a magyar infláció a 24,5 százalékos mértékével. Azóta viszont nagyot fordult a világ, a dezinflációnak köszönhetően sokkal hamarabb, december helyett már októberben egy számjegyű lett a pénzromlás üteme.

Ha a régiós viszonylatban nézzük a magyar inflációt, a lefutása érdemben eltért a szomszédos országokétól. Miközben a 2022 júniusában mért 11,7 százalékos ütem a harmadik legalacsonyabb volt a kelet-közép-európai régióban, akkor már a balti országokban 20 százalék fölött volt drágulás, sőt Lengyelországban és Csehországban 4, illetve 6 százalékponttal volt magasabban, mint idehaza. A magyar áremelkedés 2022 nyarán lendült be igazán, aminek „köszönhetően” szeptemberben már a legmagasabb volt a magyar inflációs ütem az EU-ban, majd egy éven keresztül.

Emelkedett az euróövezet és az EU inflációja decemberben

Az Európai Központi Bank esetleges idei kamatvágásának megkezdését is befolyásolhatja, hogy az euróövezet éves inflációs rátája 2023 decemberében a novemberi 2,4 százalék után 2,9 százalék volt, ahogy az Európai Unió éves inflációja is magasabb lett (3,1 százalék után 3,4 százalék).

Novemberhez képest az éves infláció tizenöt tagállamban csökkent, egy tagállamban változatlan maradt, tizenegyben pedig emelkedett. 

A legalacsonyabb éves rátát Dániában (0,4 százalék), Olaszországban és Belgiumban (egyaránt 0,5 százalék) regisztrálták. A legmagasabb éves arányt Csehországban (7,6 százalék), Romániában (7,0 százalék ) és Szlovákiában (6,6 százalék) mérték. 

Decemberben az euróövezet éves inflációs rátájához a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá (plusz 1,74 százalékpont).

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.