Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon még mindig nagyon népszerűek az utánvétes vásárlások, vagyis azok az online rendelések, amelyeket csak átvételkor kell kifizetniük a vevőknek. 

Woman,Hand,Accepting,A,Delivery,Of,Boxes,From,Deliveryman
Fotó: Shutterstock

„A gond igazából ott kezdődik, amikor a fogyasztó semmilyen tájékoztatást nem küld arról, hogy nem szándékozik átvenni a csomagot, 

miközben a webáruházak kilencven-egynéhány százaléka pontosan értesíti a fogyasztót, hogy »ma át fogom adni a futárnak a csomagot, holnap ott lesz«, majd a futártól is érkezik mindenféle értesítés” – magyarázta az InfoRádióban Zabari István, az E-Commerce Hungary alelnöke. 

Azt is elmondta, hogy amikor a fogyasztó nem veszi át a csomagot, ilyenkor a webáruháznak kell kifizetnie az oda- és visszaszállítás díját, illetve a csomagolási költséget, ami nettó 3-4 ezer forint is lehet a munkaerődíjjal együtt. „Ez az utánvétes vásárlások 1–5 százalékát érinti” – tette hozzá. Elmondása szerint az Utánvét Ellenőr nevű program jelentősen csökkentheti a kereskedők kockázatait. A szolgáltatással – korábbi vásárlásai alapján – már azelőtt ellenőrizhető a fogyasztó reputációja, hogy le tudná adni az utánvétes rendelését. 

A szoftver jelenleg már 1300 webáruházban működik. 

Véget ért az e-kereskedelem diadalmenete Magyarországon

Már a Covid–19 időszaka előtt is meglehetősen népszerű volt Magyarországon az e-kereskedelem, a járvány miatt azonban duplájára nőtt a szektor forgalma. 2022-ben, főleg a korábbi évekhez képest azonban jelentős lassulás következett be, olyannyira, hogy a magasan ragadt inflációs környezetben ugyanúgy visszaesést mutatott tavaly az e-kereskedelem, mint a hagyományos kiskereskedelem.