BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindul a Budapest–Kisinyov légi járat – támogatjuk Moldova EU-csatlakozását

A Wizz Air légitársaság rövidesen újraindítja Budapest–Kisinyov járatát, ami nagyban segítheti a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbfejlesztését Magyarország és Moldova között.

A két ország között négy éve stratégiai partnerségi megállapodás van érvényben, amelynek eredményei már most jól érzékelhetők – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután Vladimir Bolea moldovai miniszterelnök-helyettessel tárgyalt.

Szíjjártó Péter / Facebook
Bajor
Moldáv kollégájával tárgyalt a külügyminiszter.
Fotó: MARTON_KIRALY

Aláhúzta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom csúcsot döntött, és évi 200 millió euró körül stabilizálódott az értéke, amiben fontos szerepet játszik a magyar gyógyszeripari és élelmiszeripari export is.

Tájékoztatása szerint a magyar vállalatok több mint kétmilliárd forint értékben szállítottak takarmányt Moldovába, ezzel hozzájárulva az ország mezőgazdasági versenyképességének folyamatos javításához.

Szijjártó Péter halálos megfenyegetése: az egyik legjobb magyar testőr feltárta, mi zajlik most a háttérben

Nagyon komolyan kell venni a magyar külgazdasági és külügyminisztert ért fenyegetést. A vizsgálat több szálon futhat, a TEK is részt vehet a szálak felgöngyölítésében.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdasági kapcsolatok további fejlődésének újabb lendületet adhat a vámmentességi megállapodás kiterjesztése az Európai Unió és Moldova között.

Mi támogatjuk, hogy az Európai Unió és Moldova között minél előbb induljanak meg a vámmentesség hosszú távú fenntartására vonatkozó tárgyalások – fogalmazott. A miniszter arra is kitért, hogy a hazai cégek bizalmát nagymértékben erősíti, hogy a legnagyobb magyar bank, az OTP a moldovai pénzügyi piac egyik legfontosabb szereplőjévé vált mára.

Illetve szavai szerint az is jelentősen segítheti a gazdasági együttműködést, hogy a Wizz Air hamarosan újraindítja a járatát Budapest és Chisinau között.

„Végezetül pedig szeretném elmondani önöknek, hogy Moldova kormánya és Magyarország kormánya is természetesen speciális felelősséget érez a nemzeti mezőgazdaság megvédése iránt, és ahogyan a moldáv kormány a moldovai gazdák, éppúgy a magyar kormány a magyar gazdák érdekeit képviseli” – jelentette ki.

Ennek kapcsán pedig közölte, hogy ezt a célt szolgálja az Ukrajnából származó gabonaimport tilalmának fenntartása, erre a magyar gazdák, a hazai piac védelme érdekében van szükség.

Ehhez az intézkedésünkhöz ragaszkodunk, mivel ez egyértelműen megvédi a magyar mezőgazdaságot és a magyar gazdákat – összegzett.

Szijjártó azt is kijelentette, hogy

Magyarország határozottan és feltételek nélkül támogatja Moldova csatlakozását az Európai Unióhoz, ez ugyanis a közösség javára válna, segítené a versenyképessége javítását.

 

Szijjártó Péter: Bajorország az egyik legfontosabb partnerünk – videó

A külgazdasági és külügyminiszter Münchenben azt is mondta, hogy a két ország együttműködésének nagyon „fényes jövője van még”. Szijjártó közölte, hogy Németországban nemsokára tárgyal a BMW termelési vezetőjével is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.