Magyar gazdaság

Szolgálati lakásokat építene a kormány a Balatonnál

Két pályázati körben összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak a Balaton-parti önkormányzatok.

A Miniszterelnökség 5 milliárd forintot biztosít idén a kiemelt balatoni üdülőrégió számára önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, a keret felosztására a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) két pályázat kiírását tervezi közölte Bóka István, a tanács társelnöke, a Vehir.hu beszámolója szerint.

Valyoghaz-01
Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

A BFT Miniszterelnökség által jóváhagyott szakmai programja szerint a kapott keretből első körben 3 milliárd forint erejéig az üdülőrégió járási székhelyei pályázhatnak februártól, mivel ezeken a településeken található a legtöbb közintézmény, közszolgáltatás. A második körben 1,5 milliárd forint erejéig a régió többi településének önkormányzata pályázhat majd, várhatóan május–júniustól.

Bóka szerint óriási előrelépés a Balaton-régió számára az új szolgálati lakások létesítése, illetve a régiek bővítése, hiszen évről évre növekvő probléma a közszolgáltatásban dolgozók létszámhiánya.

Több településen hiányzik a megfelelő számú bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai pedagógus, egészségügyi, szociális területen foglalkoztatott munkatárs, igazgatási, rendvédelmi és közművelődési szakember. 

Ezen területek jövedelmi viszonyai nem teszik lehetővé a drasztikusan megemelkedett balatoni ingatlanárak megfizetését.

A Balaton Kiemelt Térség hosszú távú, a kormány által is elfogadott fejlesztési programjának ezért is egyik prioritása a népességmegtartó képesség fejlesztése, a képzett és aktív korú népesség elvándorlásának megállítása, illetve állandó lakosként a térségbe vonzása. Ehhez elengedhetetlen a balatoni lakhatási feltételek biztosítása, javítása szolgálati lakásokkal

mondta a társelnök.

A támogatási keretből tartalékot is képeznek túligénylés esetére, a program menedzselésére, továbbá balatoni lakhatási programot előkészítő tanulmányok, elemzések készítésére. A kiírásra váró pályázatok pontos feltételrendszerének kidolgozása, egyeztetése még zajlik.

 

szolgálati lakás Balaton Fejlesztési Tanács Miniszterelnökség
Kapcsolódó cikkek