Nyilvánosságra hozták az idén január elsejétől igényelhető első statisztikáit. Ezek ugyan még nem a hivatalos adatok, azonban a januári igénylésekről már átfogó képet adnak.

HORNUNG Ágnes
Megrohanták a bankfiókokat a magyarok: napi hatvan hitelkérelmet adnak be a Pluszra. Fotó: Lakatos Péter / MTI

A CSOK Plusz iránti kérelmek alakulásáról Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára és Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke tartott tájékoztatót kedden. Ezen bejelentették, hogy a bankok már január első napjaiban intenzív érdeklődést tapasztaltak a konstrukció iránt, a hónap végére pedig 

a CSOK Plusz-hitelkérelmek száma meghaladta az ezret.

Az is elhangzott, hogy az első folyósításokat már a napokban elindíthatják. A pénzintézetek visszajelzésének összesítésből kiderült, hogy napi hatvan, heti 300 kérelem érkezik be CSOK Pluszra Magyarországon. Ennek alapján úgy becsülik a szakemberek, hogy 2024 egészében 15 ezer igénylést adhatnak be, ez mintegy 350-400 milliárd forint kihelyezését jelentené. Ennek kapcsán azt is közölték, hogy a CSOK Plusz felfutása ismétli az eredeti, 2023 végén kivezetett eredeti CSOK-ét.

A bankok között éles a verseny az ügyfelekért, ami abban is látszik, hogy a fix 3 százalékos kamatból is engednek, illetve különböző kedvezményeket kínálnak: akár a banki díjak csökkentését vagy elengedését is.

Az átlagos hitelösszeg jelen állás szerint 25 millió forint környékén alakul. Az igénylők 20 százaléka 15 millió forintig adott be kérelmet, 70 százaléka 30 millióig, 10 százaléka pedig 50 millióig. A CSOK Pluszért folyamodók 93 százaléka ingatlanvásárlásra, 6 százaléka építésre, 1 százaléka pedig bővítésre fordítja az összeget. Ezek az arányok idővel változhatnak, már csak azért is, mert az építés és a bővítés adminisztratív átfutása lassabb.

A január azt is megmutatta, hogy a kérelmezők több gyermeket vállalnak, illetve sokan a már meglévő három-négy gyermekük mellé is vállalnak újabbat. Ezek alapján az prognosztizálható, hogy 

több tízezer gyermek születhet meg

a CSOK Plusz konstrukcióval összefüggésben, és több ezer család lakhatása rendeződhet.