BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton: azt fogom javasolni, hogy a kormány avatkozzon be az üzemanyagárakba

Holnapi ülésén dönthet a kormány az üzemanyagárstopról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint azonban a kormánynak több lehetősége van, ezek között említette a kiskereskedők profitjának mérséklését.

Azt javaslom, hogy a kormány avatkozzon be az üzemanyagárakba a holnapi kormányülésen – ezt válaszolta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Index kérdésére egy sajtóeseményen, miután a múlt héten a KSH közölte a régiós üzemanyagárakat. Korábban a tárcavezető ettől tette függővé, hogy belenyúljon az üzemanyagpiacba a kabinet, ha a számok igazolják a kormány állítását, hogy a régiós középmezőny fölé csúsztak az árak az elmúlt időszakban A miniszter úgy látja, az üzemanyag-kereskedők már most érzik azt, hogy túl nagy árréssel dolgoznak, ezért csökken a héten is az üzemanyagok ára.

20240313_vosz_002_VZ
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A tárcavezető jelezte, a régiós átlaghoz képest magasabb árakat nem az adótartalom indokolja, nem ebben, hanem a teljes árban látja különbséget. Hangsúlyozta, hogy bármilyen döntést hoz is, a kormány a családok érdekeit fogja szolgálni, azt viszont elismerte, hogy az adók kérdése költségvetési kérdés is. 

Felbontjuk az árakat, és megnézzük, hogy ki a hibás. Aki a hibás, az fog fizetni

– mondta Nagy Márton, hozzátéve, tisztában vannak azzal, hogy a benzin vagy a gázolaj esetében mennyi kerül vissza a kiskereskedőhöz profitként, ez a benzin esetében 80 forint, míg a gázolaj esetében 45 forint.

A kormány akkor csökkenti az üzemanyagok adóját, amikor akarja

A gázolaj hazai áresését a világpiaci folyamatok 100 százalékban magyarázzák.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.