BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BMW: finisben az építkezés – Debrecenben debütál a gyártó tisztán elektromos autója

Ezerötszáz munkavállalóval 2025-ben megkezdi a termelést a BMW Group debreceni gyára, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse első modellje is – közölte a BMW abból az alkalomból, hogy két éve helyezték el a gyár alapkövét a város északnyugati gazdasági övezetében. A vállalat több mint kétmilliárd eurót fektet be a telephelybe, ahol 2025-től kizárólag tisztán elektromos meghajtású járművek készülnek majd.

A BMW Group debreceni gyárának fejlesztése a terveknek megfelelően halad – derült ki a cég mostani közleményéből. A présüzembe nemrégiben érkeztek az első nehéz, több mint 100 tonna súlyú berendezések, a festőüzem munkálatai pedig végső fázisukhoz értek. 

A Debrecenben debütáló Neue Klasse modellek a körforgásos gazdaság jegyében készülnek majd / Fotó: BMW

A nem széria-anyagraktár és a gyár egyik legnagyobb épülete, az összeszerelő üzem is látványosan formálódik, a karosszériagyártás egyik kulcshelyszínének számító festőüzem pedig, már tavaly áprilisban elérte a legmagasabb pontját. (A gyár 26 méter magas, háromszintes, 90 ezer négyzetméter.) 

Számos további épület kivitelezése is gyors ütemben halad. Mindeközben folyamatosan nő a leendő gyár munkavállalóinak száma is, nyitott pozíciók azonban folyamatosan vannak. Most éppen mintegy 60 ilyet találni a cég honlapján.

A BMW Group Debrecen északnyugati kapujában, 400 hektáros területen teljes járműgyárat épít, évi 150 ezer autó gyártókapacitással. A vállalat több mint 2 milliárd eurót (820 milliárd forintot) fektet be a telephelybe, ahol 2025-től kizárólag tisztán elektromos meghajtású járművek készülnek majd. A BMW tervei szerint a Debrecenben készülő járművek alapozzák meg a teljesen új modellnek számító Neue Klassét. A gyárat a hatékony, fenntartható és digitalizált gyártás jegyében az iFACTORY koncepció mentén fejlesztik

A fosszilisenergia-mentes gyártási folyamat során a Debrecenben debütáló Neue Klasse modellek a körforgásos gazdaság jegyében készülnek majd. A megvalósításban pedig fontos szerepet kap a „Local for local” elv is, ami azt jelenti, hogy a gyártáshoz legközelebb lévő beszállítókkal dolgoznak együtt.

Ami már elkészült

A BMW debreceni gyárában elsőként a 6500 négyzetméteres, kétszintes, korszerű infrastruktúrával felszerelt képzési központ készült el, itt tavaly október óta a munkavállalók és a cég duális szakképzési programjában részt vevő tanulók képzése zajlik.

A kommunikációs központot idén januárban adták át. Ezt a kulcsfontosságú centrumot a BMW Group lipcsei gyára központi épületének mintájára tervezték. Itt található az az 1344 négyzetméter területű laboratórium is, amely a legújabb technológiákkal és berendezésekkel rendelkezik.

Februárban nyitott az étterem, márciusban pedig a gondoskodás új dimenzióját biztosító – az alapkőletétel óta működő – 700 négyzetméteres egészségügyi központ is otthonra talált a kommunikációs központ épületében.

Környezettudatos tanulmányautók

A BMW környezettudatos tanulmányautóját, a BMW i Vision Circular modellt a tavalyi Campus Fesztiválon mutatták be. A négyüléses, teljes egészében elektromos meghajtással szerelt jármű a BMW Group személyes mobilitás melletti elkötelezettségét tükrözi. A modellt a körforgásos gazdaság alapelvei mentén fejlesztették ki, a százszázalékos újrahasznosíthatóság jegyében.

Oktatás együttműködésben

A most belépők mellett a gyár a következő generációkra is odafigyel, fontos küldetése az oktatás támogatása. Tavaly szeptemberben elindult a BMW Group Gyár Debrecen Duális azakképzési programja, amelyen évfolyamonként száz nappali tagozatos tanuló vehet részt. 

A BMW gyára 400 hektáros területen épül fel, gyártókapacitása évi 150 ezer autó lesz / Fotó: Czeglédi Zsolt

Az idén szeptembertől már 200 főre bővülő diákság a legmodernebb járműgyártással kapcsolatos technológiákkal ismerkedhet meg, és jártasságot szerezhet az Ipar 4.0 és többek között a robotika, a 3D-nyomtatás, a virtuális és a kiterjesztett valóság világában. Mindezeken túl kommunikációs, prezentációs és projektmenedzsment-ismeretekhez is juthatnak. 

A hároméves program sikeres teljesítését követően a végzett tanulók teljes munkaidős pozícióban helyezkedhetnek majd el a debreceni gyárban.

Szintén kiemelkedő egy másik rangos oktatási szereplővel kialakult kooperáció: a BMW Group Gyár Debrecen és a Debreceni Szakképzési Centrum együttműködése többéves múltra tekint vissza. A közös képzések kapcsán már egészen korán megkezdődtek az előkészítő egyeztetések, hiszen az autógyártó teljesen új struktúrájú szakmai oktatást indított Debrecenben. A partnerség legújabb mérföldköveként március közepén jelentették be, hogy szeptembertől már 200 diák vesz részt a programban.

Lányokra is szükség van

A hatékony tudásmenedzsment és az élményalapú pályaorientáció érdekében a BMW Group Debrecen ebben az évben csatlakozott a Lányok Napja kezdeményezéshez is. Ennek keretében nyitották meg a kapukat a felső tagozatos általános iskolás és a középiskolás lányok előtt, akik betekintést nyertek az iFACTORY világába, megismerkedhettek számos BMW modellel, a bajor vállalat kultúrájával, oktatási programjaival, valamint a mechatronika, a gépjármű-mechatronika, az elektronika és az informatika érdekességeivel, karrierút-lehetőségeivel.

BMW Group a világban

A BMW Group világszerte több mint 30 járműgyártó és -összeszerelő létesítményt üzemeltet, termékeit pedig értékesítési hálózatán keresztül a világ több mint 140 országában forgalmazza. A csoport 2022-ben közel 2,4 millió darab gépkocsit és több mint 202 ezer darab motorkerékpárt értékesített világszerte. 142,6 milliárd eurós összbevételével a vállalat a 2022-es pénzügyi évben 23,5 milliárd eurós nyereséget termelt. A 2022. december 31-i összesítés szerint a vállalat világszerte 149 475 embert foglalkoztat.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.