BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
SZÉP-kártya

Lakásfelújításra is használható lesz a SZÉP-kártyára kerülő összeg fele

Fontos változásokat jelentett be a SZÉP-kártya kapcsán a szaktárca. A legnépszerűbb cafeteriaeszköz már a lakásfelújításhoz is használható lesz.

A 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben lehetővé teszi a Széchenyi-pihenőkártyára (SZÉP) érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A kormány ezzel az intézkedéssel újabb eszközzel támogatja a megfizethető lakhatást, ami az akcióterv egyik alappillére. Emellett a SZÉP-kártya könnyebb használata érdekében a digitalizálására is sor kerül, az aktív életmód támogatása érdekében pedig új zseb is nyílik a SZÉP-kártyán Aktív Magyarok néven – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményéből.

SZÉP-kártya
lakásfelújítás
Lakáscélokra is igénybe vehetjük 2025-ben a SZÉP-kártyát / Fotó: Róka László / MTVA

A kártyán keresztül fizethető béren kívüli juttatás összege ezáltal havi 10 ezer forinttal nő. A vonatkozó jogszabály-módosítások társadalmi egyeztetése november 26-án, kedden veszi kezdetét.

A 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv egyik kiemelt célja a megfizethető lakhatás biztosítása, melyet a kormány többek közt olyan intézkedéssekkel támogat, mint a Vidéki otthonfelújítási program, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának biztosítása, vagy az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfa fenntartása. Az akcióterv kilencedik pontjának értelmében a kormány újabb intézkedésről döntött a családok lakáskörülményeinek javítása érdekében

2025-ben a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százalékát lakásfelújításra is felhasználhatják.

A béren kívüli juttatásukból többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, valamint világítási eszközök vásárlása is lehetségessé válik.

A lakáscéltól is függetlenül fontos eszköz a SZÉP-kártya

A SZÉP-kártya már eddig is meghatározó szerepet játszott a magyar családok pénzügyi eszköztárában,

  • támogatja gondtalan pihenésüket,
  • miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.

2024. január–októberben a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke megközelítette a 348 milliárd forintot, azonban a SZÉP-kártyákon még mindig közel 90 milliárd forintnyi szabad forrás érhető el, ez az összeg a kormány intézkedésének köszönhetően érdemi támogatást jelenthet a magyar családoknak otthonaik felújításában, lakásaik komfortjának javításában.

További újítások a SZÉP-kártyán

A kormány továbbá a kialakult online fogyasztói szokásokkal összhangban biztosítja, hogy a SZÉP-kártya a jövőben ne csak fizikai formában kerüljön kibocsátásra, hanem infokommunikációs eszközre is digitalizálható legyen, ezáltal is megkönnyítve a SZÉP-kártyára érkező juttatások felhasználását.
A kormány a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük támogatása érdekében Aktív Magyarok néven új zsebet nyithat jövőre a SZÉP-kártyán.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet értelmében a munkavállalók az így kifizethető havi 10 ezer forintot kizárólag sportolásra, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatják majd. Ennek keretében a juttatás többek között felhasználható lesz szabadidős vagy sporteszközök kölcsönzésére, sport vagy szabadidős képzésekre, de akár sportegyesületi tevékenység finanszírozására is. A kormány intézkedése nyomán a SZÉP-kártyán keresztül évente fizethető összeg így havi 10 ezer, évi 120 ezer forinttal nő, 450 ezerről 570 ezerre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.