
Több fontos időpont közelít: mutatjuk, mire figyeljenek az érettségizők, felvételizők és középiskolások
Az őszi szünetet követően hétfőn folytatódott az oktatás az általános és középiskolákban, illetve azokon az egyetemeken, ahol szünetet tartanak ilyenkor, most pedig eljött az őszi érettségi folytatása.

Folytatódik az őszi érettségi
Elsőként az érettségizőknek fontos időpont következik: szerdán a szóbelikkel folytatódik az őszi érettségi, amely azoknak érdekes, akik rendes, javító, szintemelő vagy előrehozott érettségi vizsgát tesznek. Az ezt megelőző írásbeli vizsgákon a tíz nap alatt 202 intézményben mintegy 22 409 diák érettségizett.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 7–11. között, a középszintű szóbelik pedig november 18–22. között zajlanak majd.
Az érettségizők az őszi érettségi időszakban összesen várhatóan több mint 24 200 vizsgát tesznek: mintegy 13 100-at emelt, 11 100-at pedig középszinten.
Zárulnak a keresztféléves jelentkezések
Nem csak az érettségizőknek, a keresztféléves felvételizőknek is érdemes odafigyelni, ők ugyanis november 15-ig jelentkezhetnek az egyetemek februárban induló képzéseire. A lehetőség elsősorban azokat érinti, akik idén nem jutottak be a felsőoktatásba, de nem szeretnének egy teljes évet várni arra, hogy újra megpróbálják a jelentkezést, ugyanis akit felvesznek a keresztféléves képzésben induló szakok egyikére, az már februárban megkezdheti az egyetemet.
Jó tudni, hogy
- keresztféléves képzésre csak azok jelentkezhetnek, akik idén nem pótfelvételiztek;
- a jelentkezők legfeljebb hat helyet jelölhetnek meg, ebből hármat díjmentesen, míg a további jelentkezési helyek megjelöléséért 2-2 ezer forint kiegészítő díjat kell fizetniük a jelentkezéskor;
- érdemes több opciót is kinézni arra az esetre, ha a kiválasztott szakot nem indítanák el februárban, ugyanis a keresztféléves felvételi eljárásban nem minden egyetem és nem minden szakon hirdet meg képzést;
- a felsőoktatási felvételi eljárásban kizárólag elektronikus úton adható le a jelentkezés.
A jelentkezési határidő után nem sokkal indul majd a hiánypótlás. A jelentkezés után megszerzett dokumentumok feltöltési határideje 2025. január 9.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2024-es keresztféléves felvételin 5813-an jelentkeztek, közel ezerrel többen, mint 2023-ban. A jelentkezők közül 4804-en kerültek be valamelyik magyar egyetemre: 3780-an mesterképzésre, 947-en alapképzésre, 77-en pedig valamilyen felsőoktatási szakképzésre.
Kiderül, hol írhatják a a középiskolai felvételit
Ugyancsak november 15-hez kötődik a következő időpont: az Oktatási Hivatal ugyanis ekkor teszi közzé a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők, valamint a nyolcadik évfolyamosok számára a központi írásbelit szervező intézmények jegyzékét. A központi írásbeli vizsgát az ország bármelyik vizsgát szervező intézményében megírhatják majd a diákok.
A vizsgára december 2-ig lehet jelentkezni abban a vizsgát szervező intézményben, ahol szeretnék megírni. A vizsga időpontja egy kicsit távolabbi: 2025. január 18., 10 óra lesz. Fontos, hogy a központi írásbeli vizsgára jelentkezés nem váltja ki a középfokú iskolákba történő jelentkezést, arra külön kell leadni a jelentkezést 2025. február 20-ig.
Íme néhány tipp a történelmi szóbeli vizsgákhoz:




