Alapvetően rajzolná át az Európai Bizottság az EU agrártámogatási rendszerét, aminek lényeges eleme lenne a területalapú támogatások megszüntetése. A Magosz szerint ez egyet jelentene az uniós mezőgazdaság leépítésével és az európai élelmiszerbiztonság elvesztésével, ezért petícióval tiltakozik az uniós tervek ellen.
Az október vége óta zajló akcióban már több mint százezren támogatták aláírásukkal a magyar követeléseket – mondta el a Világgazdaságnak Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtést ugyanezzel a lendülettel folytatják tovább. Mint hangsúlyozta, a területalapú támogatások helyett létrejövő rendszerben kétségessé válna, hogy a magyar gazdák megkapnák a támogatásokat, másrészt a rendszer tervezett átalakítása Ukrajna EU-csatlakozását készíti elő.
A Magosz szerint alapvető probléma, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az agráriumról szóló stratégiai párbeszéd alapjának egy olyan anyagot tekint, amit a felkérésére egy bölcsészprofesszor, illetve olyan emberek készítettek, akiknek nincs tapasztalatuk a gazdák munkájáról. Cseh Tibor András szerint fontos megemlíteni, hogy ebbe munkába
a kelet-európai agrárszervezetek közül egyet sem vontak be, az ő érdekeiket senki sem képviselte.
Az elkészült jelentéstervezetet a petíció elindításakor Jakab István, a Magosz elnöke szlogengyűjteménynek nevezte, ami mögött érdemi szakmai tartalom nincs, mint ahogyan hatástanulmányok sem készültek a leírtak alátámasztására.
Ebben az írásos anyagban vetik fel, hogy 2027-től szűnjön meg a területalapú támogatás jelenlegi formája, vagyis a források normatív alapú felosztása. Ehelyett jövedelempótló támogatásban részesülhetnének a gazdálkodók, viszont ez azt is jelentené, hogy a jelenlegi, objektív alapon meghatározott területalapú juttatás mellett már a brüsszeli Bizottságon múlna, hogy ki kaphat támogatást.
Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a területalapú támogatást azért kapják a gazdálkodók, hogy a szigorú uniós előírásokat betartva termeljenek. A Magosz a petíció elindításakor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bizottság nyilatkozatai szerint majd
Az érdekképviselet ugyanakkor arra emlékeztet, hogy ez tulajdonképpen a szintén hatástanulmány nélkül készült Green Dealben leírtak alkalmazása lenne még inkább elszakadva a realitásoktól. Aggasztó a helyzet abból a szempontból is, hogy az új uniós agrárbiztos kinyilvánította: támaszkodik erre a javaslatra. A főtitkár azt is sajnálatosnak nevezte, hogy egyes magyar európai parlamenti képviselők is támogatják a javaslatot, noha az a magyar gazdák számára elfogadhatatlan.
Cseh Tibor András kiemelte, az ukrán csatlakozás káros következményeiről szó sem esik, az uniós gazdák védelme elő sem kerül. A Magosz szerint pedig ezen változtatni kell, ezért is indították útjára a petíciót. A főtitkár szerint az is fontos, hogy a tiltakozás nem csupán az európai mezőgazdaságban dolgozók, hanem fogyasztók védelméről is szól.
Hiszen ha az EU agráriumát leépítik, az azzal a következménnyel jár, hogy ellenőrizetlen, magas élelmiszer-biztonsági kockázatú termékek lepik az uniós piacot. A probléma súlyosságát jelzi, hogy most is ellenőrzések nélkül jön be import, és Európában már volt haláleset is szalmonellás ukrán baromfitermékek miatt.
Ötszáz olyan megbetegedésről beszélnek az uniós szervek, amelyek az ukrán csirkehús miatt, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) pedig 2021 szeptembere óta összesen mintegy ötszáz esetet regisztrált. De a Magosz szerint egyéb súlyos következményei is lehetnek az európai mezőgazdaság leépítésének, hiszen a vidéki életforma is ellehetetlenülne, ami szociális és társadalmi problémákat zúdítana Európára.
Veszélyben a baromfihús – uniós tervek rémisztgetik a termelőket és a fogyasztókat
Ellehetetlenítenék az európai baromfitermelést a brüsszeli tervek, az uniós szigorításnak drága csirkehús, nagyobb környezeti lábnyom és az élelmiszer-biztonsági kockázat növekedése lenne a következménye – hangzott el egy nemzetközi szakmai konferencián. Az uniós javaslatok megvalósulása visszaszorítaná a baromfihús és a tojás termelését, és még nagyobb teret adna a magas élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő importnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.