A trafikok tizede kiszolgálja a fiatalkorúakat, pedig az engedélyükkel játszanak
Jelentős büntetéssel néznek szembe azok a dohányboltok, amelyek kiskorúnak értékesítenek, az idei próbavásárlásokon mégis megbukott 637 trafik. Emellett százhúsznál is több illegálisan működő, dohánytermékeket értékesítő weboldalt blokkolt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága – írta csütörtökön a Magyar Nemzet.

Az ország minden trafikját átvizsgálta és az online térben is figyelemmel kísérte a jogsértéseket idei ellenőrzési kampányában a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH).
Nagy László, a szervezet elnöke a lapnak elmondta, a hatóság szakemberei
fiatalkorú próbavásárlóval ellenőrizték az ország 5757 dohányboltját. Ezek közül 637-ben értékesítettek jogszerűtlenül, ami 11 százalékos arányt jelent.
Ez azonban javulást mutat, mivel 2023-ban még 22 százalékos volt a jogsértési mutató.
A három csapás elve érvényesül a trafikokra
Az SZTFH a három csapás elvét alkalmazza, ha egy trafik fiatalkorúakat szolgál ki egy éven belül:
- az első alkalommal egymillió forinttól kezdődő pénzbírságot szab ki,
- a második alkalommal a korábbi büntetést legalább másfélszeresére növeli, és harminc napra ideiglenes bezáratja a boltot,
- a harmadik alkalommal visszavonja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt, ami a koncessziós szerződés megszűnésével jár.
Magyarországon dohánytermékeket kizárólag a dohányboltokban lehet forgalmazni, a távértékesítés tilos. Mégis, a hatóság talált olyan weboldalakat, amelyek eladásra kínálták ezeket, a törvényt megkerülve, kimondottan a leginkább veszélyeztetett fiatalokat célozzák.
Az SZTFH a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság együttműködésével blokkolt 122 weboldalt, és az üzemeltetőkkel szemben eljárásokat indított. A törvényszegőkkel szemben ötmillió és ötszázmillió forint közötti összegű pénzbírság is kiszabható. A blokkolásokhoz köthetően eddig 819 millió forint közigazgatási bírságról született döntés.
Az ellenőrzések decemberben is folytatják: a hatóság kiemelt feladatának tekinti a fiatalkorúak távol tartását a dohányzástól, és dohányzásuk visszaszorítását – hangsúlyozta Nagy László a lapnak.


