Novemberben 458,1 milliárd forinttal nőttek a költségvetés áfabefizetései, ami az elmúlt évek legjobb 11. havi adata, ám még mindig messze van a 2021-es rekordszinttől: azaz folytatódhatott a fogyasztás helyreállítása, ami a költségvetés teljesíthetősége szempontjából jó hír – ez derült ki az államháztartás részletes jelentéséből.
December elején közölte a Pénzügyminisztérium az előzetes adatokat, amelyek kedvező folyamatokról árulkodtak. A központi alrendszer 3284,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén, miután egy hónap alatt 233,8 forinttal nőtt a deficit, így az utolsó hónapra maradt mozgástere kormánynak, ha kihasználja a 4790 milliárdos pénzforgalmi deficitet.
A mostani részletes adatokból az is kiderült, hogy az első tizenegy hónap végére összesen 6632,7 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek általános forgalmi adóból, ami az eredeti költségvetési törvényjavaslatban szereplő 8980,8 milliárd forintnak a 77,4 százaléka. Ezt persze már rég felülírta az élet, hiszen a kormány is más makropályával számol, ám úgy tűnik, hogy a Költségvetési Tanács számai sem jönnek össze.
Ugyan a háromtagú testület szerint a várható áfabevétel 7659,8 lesz idén, a novemberi számok alapján ez is kérdéses lehet, ehhez ugyanis decemberben 1027 milliárd forint pluszbefizetést kellene realizálnia a költségvetésnek. Érdekesség, hogy uniós kifizetéseket sem pörgeti nagyon a kormány, november végéig mindössze 1445,6 milliárd fordított uniós programok kiadásaira, ami 956,4 milliárddal kevesebb annál, mint amennyit a tavaly ilyenkor elköltött.
Még durvább azonban az elmaradás, ha az idei előirányzatot nézzük: a 2024-es költségvetésbe ugyanis 3605,8 milliárdot tervezett be szaktárca, tehát több, mint 2000 milliárddal kevesebbet fordítottak uniós programokra.
Ez 40,1 százalékos teljesülést jelent.
Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy az uniós bevételeknél sem látni nagy felfutást, 11 hónap alatt 1037,4 milliárd uniós befizetés érkezett az államkasszába. Ez ugyan alacsonyabb a tavalyi összegnél, de rácáfol arra, hogy egyáltalán nem jönnek uniós pénzek Magyarországra. Fontos tudni, hogy Brüsszel csak számlák birtokában utal, ehhez azonban valós teljesítésre is szükség van a projektgazdák részéről. Amíg az állam sem pörgeti fel a beruházásokat, addig csak csordogálni fognak ezek a források.
Bár a gazdaság idén nem feltétlen teljesített a legjobban, ez a személyijövedelemadó-befizetéseknél nem tükröződik, az adónemből 4094,2 milliárd forint befizetés érkezett, ami az éves terv 91,5 százaléka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.