BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bor és gasztronómia: identitást kell találni – Orbán Ráhel, Rókusfalvy

Hogyan lehet nyitni a külpiacokra, vagy inkább itthon legyünk sikeresek? Erre a kérdésre kereste a választ a Figyelő powered by Világgazdaság Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferenciájának utolsó kerekasztal-beszélgetése.

Orbán Ráhel, a BDPST csoport kreatív igazgatója a Figyelő powered by Világgazdaság Tőke. Versenyképesség. Egyensúly című konferenciájának utolsó kerekasztal-beszélgetésén azt mondta, kihívás egy olyan terméket márkázni, amelyik lényegében mindenkinek a szubjektív élményére épül. Keresik az identitást, a pilléreket, üzenet az országról és a kultúránkról is egyben. Nagy a kínálat, és nehéz megbízni mások ítéletében is, pont emiatt. Úgy véli, a nemzetközi piac abból a szempontból egyszerűbb, hogy idehaza minden szereplő ugyanannak a közegnek szeretné eladni a termékét, szolgáltatását. Hisznek a brandekben, hiszen ezekkel online vagy offline is találkozhatott már a célközönség.

Kétszáz eredetvédelmünk van, identitást kell találnunk nekik / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos arról beszélt, kétszáz eredetvédett termékünk van, huszonkét borvidékünk, ám egy(séges) identitást kell megfogalmaznunk. A célpiacokra való eljutáshoz kellenek például az influenszerek, akiken keresztül eljuthat az adott fajta célközönségéhez. Figyelmeztetett, a borkultúrát meg kell őrizni, a szőlő ugyanis három év nemművelés után elpusztul, a hetvenes évek óta pedig ötödére zsugorodott a hazai szőlők hektárja. Ő emiatt nevezte fontosnak a láthatóságot és azt is, hogy a borkultúra életben maradjon.

Gianni Annoni gasztronómiai szakértő és étterem-tulajdonos rámutatott, a fogyasztó személye változik, ugyanakkor mindenre képtelenség figyelni. Valamilyen formában meg kell tehát találni az identitást, ami eladható. Nemzetközi nyelvet is kell találni a gasztronómiához. Szerinte lesznek vagy inkább elkülönülnek a brandek és a street-food helyek.

Dobó Mátyás, a Visit Hungary Nonprofit Kft. üzleti együttműködések területvezetője szintén az identitás fontosságát hangsúlyozta, mivel az adott piacokon sok pénzt el kell költeni. Szerinte úgyszintén célszerű a nemzetközi piacra fejleszteni. A hazánkba irányuló turizmus második leggyakoribb célja a gasztronómia, amire lehet építeni. Szerepe van a gasztronómiának abban, hogy olyan turisták érkezzenek, akik a hazai adóbevételeket is gyarapítják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.