Az idei harmadik negyedévben 10 százalékkal, 58 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja az előző év őszéhez képest. Ez negyedéves szinten 1,3 százalékos növekedést jelent – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexében.
Éves összevetésben a fővárosiak esetében 11, a nem budapesti szerződéseknél pedig 10 százalékkal nőttek az árak. Az MNB szerint tovább nyílt az olló Budapest és vidék közt: a fővárosi autósok átlagos éves díja (83,5 ezer forint) immár közel 30 ezer forinttal magasabb az ország többi részén lévő társaikénál (53,6 ezer forint).
A biztosítók kárráfordításai 5 százalékkal emelkedtek 2023 harmadik negyedévéhez képest, ám az utolsó negyedévben itt egyáltalán nem volt növekedés. A kárráfordítás növekedési üteme így már hat negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Emiatt és az infláció apadásával a díjemelkedések mérséklődése, konszolidáció lenne indokolt, azonban egyelőre ennek nem látni jelét.
Az MNB személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 135 százalékon áll, folyamatos enyhe emelkedést mutatva az idei negyedévekben. Az index 2021 első negyedévében volt a csúcson,
jelenleg a járvány előtti szinten áll.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – a stagnáló vagy csökkenő díjú motorkerékpárok, nehéz pótkocsik, illetve egyedi vontatók kivételével – infláció felett emelkedtek a díjak. A nagyobb szerződésszámú járművek közül ezen belül az egyedi taxiknál 16, az egyedi teherautóknál 5, a segédmotoros kerékpároknál 6, a flottás teherautóknál 10, a flottás vontatoknál pedig 6 százalékos díjnövekedést lehetett megfigyelni.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosítói adatszolgáltatáson alapuló Központi kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.
Csaknem ötödével nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja egy év alatt
A hazai lakott egyedi ingatlanok teljes körű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja 19 százalékkal, 64,8 ezer forintra nőtt az idei harmadik negyedév végére, miközben a kárráfordítás stagnált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.