BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bezár a Duna Plaza

A koronavírus-járvány óta a befektetők inkább a felújításba, mintsem új bevásárlóközpontokba ruháznak be. Ez történik a Duna Plaza és az az Alba Plaza esetében is.

Még idén átadják Budapest legújabb bevásárlóközpontját, a következő évben pedig bezár a Duna Plaza – derült ki a CBRE Hungary Market Outlook 2025 című rendezvényén, amelyről a portfolio.hu tudósított.

HM20150325_503
duna plaza illusztráció
Bezár a Duna Plaza / Illusztráció: Hegedûs Márta / mediaworks

Idén új bevásárlóközpont nyílik Budapesten, majd bezár a Duna Plaza

A koronavírus-járvány óta a befektetők inkább a felújításba, mintsem új bevásárlóközpontokba ruháznak be. Ez történik a Duna Pláza esetében is, amely az Indotek Group egyik nagy projektje az Alba Plaza mellett.

A Duna Plaza  jövőre áll le, hogy jelentős felújításon és bővítésen essen át, majd 2028-ban 50 ezer négyzetméteren nyit újra.

Az Alba Plazát is felújítják, amely szintén három év múlva nyitja meg újra a kapuit. Ezek mellett hosszú évek óta készül a Fórum Debrecen is – írja a lap.

 Jelenleg mintegy 4,6 millió négyzetméter a hazai retailállomány, ennek 32 százaléka bevásárlóközpont és 36 százaléka kiskereskedelmi raktár, 20 százaléka kiskereskedelmi park (retail park) és 12 százaléka hiper kiskereskedelmi park (retail park hyper).

Összesen 28 000 négyzetméteres kiskereskedelmi park áll építés alatt, de ez sok kis parkból áll össze. 

Egy zuglói projekt keretében idén 11 ezer négyzetméter tágas bevásárlóközpont nyílik, októberben átadják a Zenit Corsót.

Tavaly 160 új kiskereskedelmi egység nyitott meg, amiknek 20 százaléka étterem és kávézó volt. Új márkák is megjelenek hazánkban, így a Primark, a Koton vagy a Luxoya.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.