Építőipar: alig kötöttek új szerződéseket az év végén
Ellentétesen alakult a két építményfőcsoport termelése 2024 novemberében, az épületeké ugyanis 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a KSH kedden közzétett gyorsjelentése szerint.

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 1,7, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal mérséklődött az építőipari termelés volumene
2024 utolsó előtti hónapjában.
A jövőre nézve a legfontosabb mutató a megkötött új szerződések volumene, amely 51,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest, ezen belül
- az épületek építésére kötött szerződéseké 34,9,
- az egyéb építmények építésére vonatkozóké 57,0 százalékkal csökkent.
Az építőipari vállalkozások november végi teljes szerződésállományának volumene még 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit,
ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,7 százalékkal nagyobb volt a 2023. novemberinél.
A termelési mutatók vegyesek, az építőipari ágazatok közül
- az épületek építése esetében 22,4 százalékkal,
- az egyéb építmények építésénél 3,7 százalékkal csökkent a termelés volumene, míg
- a legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 12,2 százalékkal bővült.
Az első tizenegy hónap mérlege
Az építőipari termelés volumene 0,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz mérten 2024 január–november között – derül ki a KSH friss gyorsjelentéséből.
Kettéválhat az építőipar, a lakáspiac már növekszik, a többi még kérdéses
Az építőipar fellendüléséhez szükség van a gazdasági kilátások javulására, ami nagymértékben függ a külső kereslet alakulásától, de az utolsó negyedév első hónapja már kellemes meglepetés, és kedvezően hathat a GDP év végi alakulására is. A lakáspiacon már érezni a határozott elmozdulást, novemberben több mint 20 százalékkal nőtt az építőanyag-kereskedők forgalma.


