BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Lázár János elmondta, hogy épülhet-e Trump-torony Budapesten

Lázár János közölte, hogy a főváros mikor élhet az elővásárlási jogával Rákosrendezővel kapcsolatban.

„Örülök, hogy a főváros végre jelentkezett és észrevette, hogy a város közepén van egy 130 hektáros telek, amin van 300 ezer köbméternyi szemét, ami eddig nem érdekelte a főpolgármester urat” – fogalmazott Lázár János Szekszárdon egy újságírói kérdésre a rákosrendezői beruházás kapcsán.

Lázár János elmondta, hogy a főváros mikor élhet az elővásárlási jogával Rákosrendezővel kapcsolatban / Forrás: Facebook / Lázár János

Az építésügyi és közlekedési miniszter megfogalmazása szerint Karácsony Gergelyt nem érdekelte korábban, hogy a Margit-szigettől pár száz méterre, lakóhelyektől néhány méterre több százezer köbméternyi hulladék, akár veszélyes hulladék van. 

A politikus sajtókérdésre elmondta, még egyelőre ne tisztázódott, hogy a beruházó mit akar építeni a rákosrendezői területre, de ez ügyben a fővárossal, az érintett kerületi polgármesterekkel is tárgyalni akar a kormány. 

Mi  a budapestiekkel akarunk szövetséget kötni, hogy egy jó dolog születhessen

– mondta. 

Lázár János kiemelte, a befektető összesen 50 milliárd forintért megveszi a területet, illetve azt vállalta, hogy dollár milliárdokat elkölt a terület rehabilitációjára. Hozzátette, hogy ha a főpolgármester vállalja ezeket, akkor élhet az elővásárlási jogával.

„Hiszen aki idejön nemcsak azt vállalta, hogy megveszi a területet, hanem vállalta, hogy kitakarítja a 300 ezer köbméternyi szemetet – ami a budapestiek szemete –, majd ezt követően a telket beépíti és dollár milliárdokat költ el” – fogalmazott. 

Tőlem akár a főpolgármester is megcsinálhatja ezt a beruhását. Nekem se kutyám, se macskám az arab befektető

– mondta.

Lesz-e Trump-torony Budapesten?

Korábban a sajtó írt arról, hogy Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje is beszállhat az Eagle Hills által megálmodott Rákosrendezőre tervezett Grand Budapest nevű beruházásba, hiszen a Kushner tulajdonában álló Affinity Partners vállalattal közösen építkeznek Belgrádban. A szerb fővárosba tervezett komplexum neve pedig a Trump márkanevet viselheti. 

A miniszter elmondta, a rákosrendezői beruházásról szóló adásvételi szerződés elkészült, de még számos pont nem tisztázódott, például hogy pontosan milyen épület valósulhat meg a területen. 

Nekem van egy világos állaspontom: azt, hogy 500 méteres tornyok épüljenek, azt nem fogom támogatni

– jelentette ki, majd hozzátette, hogy nincs még  konszenzus a befektető és a minisztérium között a beépíthetőség mértékéről és a komplexum megvalósításáról.

„Nekem imponáló az a budapesti kezdeményezés, hogy minél több zöld felület legyen és a beépítést korlátozni kell” – mondta a miniszter, aki azt is elmondta, hogy a befektetővel ezért tárgyalni kell, hogy vállalja-e az ilyen fajta területfejlesztést. „Én azt gondolom, hogy vállalnia fogja: a világ egyik legsikereseb, legjobb  és legtőkeerősebb befektetőjéről beszélünk az ingatlanpiacot illetően” – tette hozzá. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.