Lázár János: ez a három város robbanásszerű fejlődésen esik át – jönnek a fejlesztési pénzek
„Stratégiai célkitűzésünk, hogy a szélén lévő településeket, országrészeket érdemben fejlesszük” – fogalmazott Lázár János Miskolcon.

A miniszter szerint, ha meg kellene mondani, hogy melyik térségben lesz robbanásszerű fejlődés, akkor
érdemben az Európai Unió átlagához a Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen háromszög fel fog zárkózni.
Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, hogy
érdemes Miskolc városába más magyar adófizetők, illetve az európai unió állampolgárainak a pénzét elkölteni,
Lázár hozzátette, hogy egy alapvetően munkásvárosban sikerült kormányerőknek győzniük az önkormányzati választáson, ezek után pedig fontos, hogy rendet tegyenek a közbiztonságban.
„Miskolcon az embereknek, a városnak és Borsod megyének rendre van szüksége. A polgármesternek kell garantálnia a város rendjét és rendezettségét is” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy ezért támogatnak minden olyan törekvést, ami a közterület megerősítését szolgálja, például a seriffrendszer kiépítését.
Elmondta, hogy fontos a város gazdasági helyzetének a rendezése is, például a helyi közeledést és a városháza likviditását is meg kell vizsgálni.
Lázár bejelentette, hogy a leégett barlangfürdőt – amely korábban 1,2 milliárdos árbevételt termelt a városnak – június 30-ára ismét meg kell nyitni. A fürdő megnyitásához a kormány egymilliárd forintot biztosít.
Hozzátette, hogy
eddig 16 milliárd forintot csoportosítottak át a Diósgyőri vár felújítására, 2025-ben meg lesz óvva a vár tornya, a több ezer négyzetméternyi területének pedig új funkciót fognak adni.
A miniszter 10 kilométernyi állami tulajdonban lévő útfelújítást is bejelentett első lépésként, a munkálatok összköltsége 3,5 milliárd lesz, majd a maradék 70 kilométernyi állami utat évről évre felújítják.
Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy
a MÁV-Volán csoport 20 új buszt vásárol, ebből Miskolc hármat kap, fel lesz újítva a Miskolc–Tiszai vasútállomás, a terv, hogy a pályaudvar előtt az ország egyik legnagyobb közlekedési központja jöjjön lére.
Lázár János új szövetséget ajánlott: óriási tartozásról egyezett meg, a kamatokat elengedik
Az építési és közlekedési miniszter szerint a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk. Lázár János úgy fogalmazott, hogy megmentették Salgótarjánt attól, hogy csődöt kelljen jelentenie.


