BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliomossá válnak a nagykorúak a Babakötvényeiktől

Már 400 ezernél is több gyereknek takarékoskodik így a családja. Átlagosan 1,5 millió forintot fizet ki visszaváltáskor a kincstár.

Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot. A Kincstári Start-értékpapírszámlák száma idén már átlépte a 400 ezret, a Babakötvény állománya pedig meghaladja a 400 milliárd forintot – közölte a Magyar Államkincstár a Grantis megkeresésére.

Dozens,Of,Hungarian,Forint,(huf),Banknotes
Sokat utal a MÁK a Babakötvények után /Fotó: Shutterstock

A szakértők hozzátették, hogy

tavaly nyár óta, amikor még 360 ezer számla volt, több mint 10 százalékos emelkedés történt a számlák számában. 

Az egy főre jutó számlaérték pedig jelenleg 1 millió forint körül alakul. A tavalyi év folyamán összességében 119 milliárd forinttal növekedett a gyermekek Start-számláin tartott megtakarítások állománya.

A 2024-es évben 2779 fiatal vette fel a Start-számlán, Babakötvényben tartott megtakarítását. 2021-ig visszamenőleg pedig összesen 5364 számlát szüntettek meg.
A Grantis információi szerint az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot.

Zuhan a kamata

A független alkusz emlékeztetett, hogy tavaly óta évi 1,2 millió forintban maximalizálták a Start-számlára való befizetés mértékét. A Kincstár adatai alapján tavaly 4766 gyermek részére élt a család a maximális befizetés lehetőségével. Bár az összeg nagyságára való tekintettel ez is szép szám, a számláknak ugyanakkor csak az 1,2 százalékát érintették az ilyen magas befizetések.


Közel 20 százalékot zuhantak a kamatok, de még mindig infláció feletti a teljesítmény. A tavalyi rekordmagas, 20,6 százalékos kamat után idén februártól a legtöbb Babakötvény sorozat már csak 6,7 százalékon kamatozik. A Magyar Államkincstár ezek tükrében arra számít, hogy a számlanyitások üteme és a Start-értékpapírszámlán tartott megtakarítások növekedése a zuhanó kamatok ellenére sem torpan meg, hanem továbbra is népszerű választás marad. 

A Babakötvény még mindig az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség a gyermeket nevelő családok számára

– jelezték.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.