Bár napokon keresztül reális volt a veszélye az akár a győri Audi termelését is megakasztó munkabeszüntetésnek, végül elmaradt a sztrájk a Lear Corporation Hungary Kft.-nél, mivel a határozott szakszervezeti fellépés következtében végül megszületett a munkavállalók számára kedvező megállapodás. A szerződés aláírását követően azonban nem várt fordulatot vett a vita – derült ki a Munkástanácsok Országos Szövetsége pénteki közleményéből.
„A munkáltató a jelek szerint bosszút áll, amiért a munkavállalók határozott fellépése miatt arra kényszerült, hogy elfogadja a béremelésre vonatkozó követeléseinket” – fogalmazott Kozma Zsolt, a Learnél működő szakszervezet vezetője, aki egyben a Munkástanácsok Országos Szövetségének versenyszféráért felelős alelnöke.
Kozma szerint a kollektív érdekvita lezárásaként a munkáltató a szakszervezet számára elfogadhatatlan közleményt tett közzé a munkavállalók körében, amely már önmagában is burkolt fenyegetésnek értékelhető. A megjelent nyilatkozatot azonban ők nem hozhatják nyilvánosságra, ám arra biztatják a győri gyár vezetését, hogy ezt bátran tegye meg, mivel ezzel önmagát minősítené.
A Munkástanácsok csütörtöki elnökségi ülésén az országos szövetség és az érintett vállalati szakszervezet közös állásfoglalást tett közzé, mivel álláspontjuk szerint a munkaadó sértő és lejárató hangnemet használ, amely nem a tisztességes párbeszéd irányába mutat. „A dolgozók és a szakszervezet összetartása az egyetlen eszköz, amely biztosíthatja a méltányos munkafeltételeket” – jelentette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.
A szakszervezet azonban arról számolt be, hogy a fenti esettel párhuzamosan történt egy másik fejlemény is, amely jogi lépések megtételére kényszerítette őket.
„Letiltották (zárolták) a hozzáférésemet a több mint húsz éve használt e-mail-címemhez, egész egyszerűen elvágtak az információktól. Először azt gondoltam, hogy egyszerű informatikai probléma jelentkezett, ezért hívtam az IT-osztályt, ahonnan a HR-vezetőhöz irányítottak, aki jelezte, hogy ez személyesen a gyárigazgató döntése volt” – panaszolta el Kozma Zsolt, aki egyúttal kérte, hogy a Munkástanácsok tegyen jogi lépéseket.
Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a fenti esetben
„Első körben magához a vállalathoz fordultunk, illetve ezzel párhuzamosan – rövid időn belül történő válasz hiányában vagy visszautasítás esetén – a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is megtesszük a szükséges bejelentést. Felmerülhet még a napokban a kollektív munkaügyi jogvita kezdeményezése is, ugyanis a kollektív szerződés kötelmi részében foglalt vállalás teljesítése így értelmezhetetlenné vált” – fogalmazott Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.