Hosszú évek óta működik a nyugat-nógrádi városban a környék népszerű bankfiókja, amelyet az OTP Bank Nyrt. üzemeltet. A kereskedelmi bank azonban most úgy döntött, hogy április 25-én végleg bezárja a városban a bankfiókját – adta hírül a Nool, a Nógrád vármegyei hírportál.
A bankfiók bezárásával kapcsolatban Stayer László, Szécsény polgármestere adott tájékoztatást a város Facebook-oldalán: „Az OTP vezetői tájékoztattak a szécsényi fiók tervezett bezárásáról. Sajnos az OTP-képviselet városunkban április 25-ével bezár. A be- és kifizetésre alkalmas ATM marad.”
A városvezető azt is megosztotta, hogy a kereskedelmi bank gazdasági okokra hivatkozva, illetve az elektronikus lehetőségek terjedésével indokolta a döntését. Stayer arra is kitért, hogy a jövőben Salgótarjánba kell bemenniük azoknak az ügyfeleknek, akiknek személyesen van elintéznivalójuk a bankkal.
A bankjegy-automata elvesztésétől azonban nem kell tartaniuk a szécsényieknek. A Magyar Közlönyben uganis szerda éjjel megjelent az a rendelet, amely szerint Magyarország valamennyi településére legalább egy bankjegykiadó automatát (ATM) akar a kormány. Ennek megvalósításáról a nemzetgazdasági miniszternek kell tervet készítenie április 30-ig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.