Elindult az árrésstop – a kormány folytatja az árak letörését
A mai naptól a kormány 30 alapvető élelmiszer-kategória esetében 10 százalékos profitplafont vezet be, az intézkedés azokat a termékeket érinti, amelyekből a nyugdíjasok és a családosok a legtöbbet vásárolnak.

A kijelölt termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott (januári) átlag fölé, ahol pedig 10 százalék feletti az árrés, ott az alá kell csökkenteni! Ez
a 30 élelmiszer-kategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést jelenthet, ami érdemi segítség a magyar lakosság számára.
A kormány szigorúan és folyamatosan ellenőrzi a korlátozás betartását, és nem fogja tűrni, hogy bárki a szabályozás kijátszásával, a méltánytalanul magas árakból próbáljon profitálni. Ha a kormány azt tapasztalja, hogy a kiskereskedelmi láncok nem tartják magukat a szabályozáshoz, akkor azt minden kategóriára kiterjesztik – közölte az NGM.
Vannak még lehetőségek
Végső esetben a kormány kész a hatósági árak újbóli bevezetésére is. A kormány nem tűri, hogy a kereskedelmi szereplők a családok és a nyugdíjasok kárára nyerészkedjenek, ezért minden szükséges lépést megtesz a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében. Februárban az élelmiszerár-emelés meghaladta a 7 százalékot, ami jókora teher a magyar lakosság, különösen a családok és a nyugdíjasok számára, elfogadhatatlan, sőt felháborító. Az önkéntes árcsökkentés nem bizonyult eredményesnek, ezért mától életbe lép a kormány komplex lépéssorozatának 2. intézkedése: 30 alapvető élelmiszer-kategória esetében 10 százalékos profitplafon kerül bevezetésre.
Az intézkedés több száz termék árának érdemi csökkenését hozhatja magával.
A kormány egyértelmű és határozott célja az indokolatlan, profithajhász élelmiszerár-emelés letörése. Mindezekből fakadóan kiemelten fontos, hogy a kereskedelmi szereplők és a beszállítók is megértsék és elfogadják a kormány célkitűzését, és együttműködjenek a megfizethető élelmiszerárak biztosítása, a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében. A kormány az intézkedés betartatása érdekében a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását. Ha azt tapasztalja, hogy a kiskereskedelmi láncok nem tartják magukat a szabályozáshoz, megpróbálják azt megkerülni vagy kijátszani, és tovább folytatják tisztességtelen árazási gyakorlatukat, akkor az árréskorlátozás kiterjesztésre kerül minden élelmiszer-kategóriára!
Végső esetben a kormány harmadik lépésként kész a hatósági árak újbóli bevezetésére is.


