BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfőtől jön az árrésstop – a járókelők elmondták a véleményüket

A megkérdezett vásárlók alapvetően egyetértenek az árrésstop alkalmazásával, a harminc termékcsoportot ugyanis a legalapvetőbb, leggyakrabban vásárolt élelmiszerek teszik ki.

Március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében vezet be árkorlátozást a kormány. A miniszterelnök korábban kijelentette, hogy az indokolatlan és túlzó áremelkedések megfékezésére tárgyalásokat folytattak az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.

20250131_SZAK6863_016 Élelmiszerárak ársapka kormány infláció
árfigyelő, árrésstop,
áfa-visszatérítés
Árrésstop – a vásárlók kedvezően fogadják, van, aki úgy látja, nem volt más út az árak megfékezésére / Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap 

Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemben

mondta Orbán Viktor –, ezért március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

A kormányfő szerint az elmúlt időszakban a tojásnál ez 40 százalék, a vaj és a tejfölnél pedig 80 százalék volt. „Lássuk be, ez elfogadhatatlan” 

– fogalmazott.

Az árrésstop nevet viselő intézkedés előnyei között mindenképpen megjelenik, hogy az alapvető élelmiszerekre vonatkozik, ebben a termékkörben okoz majd árcsökkenést, így pedig hatványozottan is segíti a nehezebb helyzetben lévő háztartásokat, például alacsony jövedelműeket, nyugdíjasokat, akiknek a fogyasztói kosarában ez a termékkör magasabb súllyal szerepel – mondta el a napokban a Világgazdaság megkeresésére Molnár Dániel, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezető elemzője. 

A Metropol utánajárt, hogyan fogadják az intézkedést a vásárolók. Összességében pozitívan − derült ki a nyilatkozatokból.

Az alapvető élelmiszereknek és az egyéb ilyen dolgoknak megfizethető áron kellene lennie a boltban

– számolt be a véleményéről Tímea.

Valahol azért gátat kell szabni az ő mohóságuknak, és erre jó ez az intézkedés

– közölte Pál, aki hozzátette, hogy teljes mértékben egyetért az intézkedéssel. 

„Hogyha a multik nem hajlandók együtt dolgozni a kormánnyal, hanem a részesedés a lényeg, akkor igen, akkor meg kell fékezni az árakat” − fogalmazott Liliána.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.