Influenszerek és reklámok: komoly károkat okozhatnak a gyermeknek
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a gyermekek és a fiatalkorúak védelme érdekében ellenőrzik a reklámszabályokra vonatkozó rendelkezések betartását. Ezen a komplex területen az utóbbi években folyamatosan új kihívások érik a fogyasztókat, köztük a különösen kiszolgáltatott fogyasztónak minősülő gyermekeket és fiatalkorúakat is. A korábbi évek ellenőrzéseinek eredményei indokolják a terület folyamatos vizsgálatát – írja a hatóság hétfő reggeli közleményében, amelyben az influenszerekről is szót ejt.

A reklámok gyakran befolyásolják a gyermekek értékrendjét és érzelmi állapotát, ami hosszú távon nem kívánt hatásokat eredményezhet. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelt feladata a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogának biztosítása a fogyasztóvédelem eszközei által.
A tavalyi évben folytatott ellenőrzés során feltárt jogsértésekkel kapcsolatos tapasztalatok is indokolják a reklámszabályok, valamint kereskedelmi előírások megtartásának ellenőrzését. A 2024. évi vizsgálatok kiterjedtek a mobiltelefonon elérhető játékszoftverek ellenőrzésére is. Ennél a típusnál az eredmények alapján 100 százalékos volt a kifogásolási arány a játékra vonatkozó korhatár-besorolás nem megfelelősége miatt. A közel 600 ellenőrzött reklám közül 39 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, elsősorban alkoholtermékek iskolák közvetlen közelében történő reklámozása miatt. Ez nagyobb számban a szabadtéri reklámhordozókat és kirakatokat érintette, ahol 20 százalékos volt a kifogásolási arány.
Jogsértés megállapításánál több esetben bírság kiszabására is sor került, mindösszesen 21 millió forint összegben.
A reklámok negatívan is befolyásolhatják a gyermek mentális egészségét
A témavizsgálat során az idei évben olyan reklámok kerülnek ellenőrzés alá, amelyek a gyermekek fejlődését károsítják, illetve a gyermekeket veszélyes vagy erőszakos helyzetben mutatják be. A korábbi évek kifogásolási arányai miatt idén sem maradhat el az alkoholtartalmú italok reklámozására vonatkozó korlátozások ellenőrzése.
A vizsgálatok kiterjednek minden reklámhordozóra, így a szabadtéri reklámhordozókat, kirakatokat, az újságokat és reklámújságokat, szórólapokat, a rádiót és televíziót, valamint az internetet is vizsgálja a hatóság.
Az influenszerek is a reklámfelületek lehetnek
A közösségi média térnyerése magával hozta az influenszerek megjelenését és széles körű ismertségét, ami a fiatalkorúakra eltérő hatással lehet. Sok esetben az előállított tartalomból nem derül ki, hogy reklámot tartalmaz, ezért ennek kiemelt vizsgálata indokolt. Azokra a tartalmakra is kiterjed az ellenőrzés, amelyekben a gyermekeket közvetlenül szólítják fel a reklámozott termék megvételére.
Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „a gyermek- és fiatalkorúak egészséges fejlődésének védelme közös társadalmi küldetés, hiszen ők alapozzák meg hazánk jövőjét. A gyermekvédelmi célkitűzésekkel összhangban a folyamatos ellenőrzések mellett kiemelt figyelmet fordítunk olyan reklámtilalmak és korlátozások betartásának ellenőrzésére is, mint az erőszakos, illetve a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámok tilalma vagy a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönző reklámok tilalma.”
Több fővárosi kínai gyorséttermet be kellett zárni – undorító körülmények között működtek
Eredményre vezetett a fővárosi kínai éttermek súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai problémák miatti bezárása – országos vizsgálatot indított az NKFH.


