BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a munkabalesetek száma Magyarországon – érdekes adatra bukkantak Fejér vármegyében

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte a munkahelyi balesetekre vonatkozó 2024-es adatokat. Csökkent a munkabalesetek száma, de több volt halálos kimenetelű. Fejér vármegye adatai felemásan alakultak.

Tavaly csökkent a munkahelyi balesetek száma Magyarországon, kevesebb volt súlyos, csonkulásos kimenetelű és a három munkanapon túl gyógyuló sérüléssel járó baleset is. Ugyanakkor a halálos munkabalesetek száma emelkedett, míg 2023-ban 67 ember hunyt el munkavégzéshez köthetően, tavaly 80-an vesztették életüket munkahelyi balesetben – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatásából.

munkahelyi balesetek száma statisztka
A munkabalesetek számában Fejér vármegye az ötödik helyen végzett / Fotó: Rosta Tibor

A rendszeres és időszerű tájékoztatás nagyon fontos a munkáltatók és a munkavállalók biztonságtudatos magatartásának elősegítésében, amit a munkavédelemért felelős szakterület kiadványok, felhívások, rendezvények formájában is támogat. Halálos munkabalesetek leggyakrabban a kkv-knál történnek, számuk különösen az építőiparban és a mezőgazdaságban magas, ezért a kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít ezen ágazatok fokozott munkavédelmi ellenőrzésére – írta a szaktárca az adatokat ismertetve.

Így alakult a munkabalesetek száma Fejér vármegyében

A Fejér vármegyei hírportál, a Feol ennek apropóján gyűjtötte össze cikkében a vármegye adatait. A Foglalkoztatás-felügyelet összeállítása szerint 2024-ben 1132 munkahelyi baleset történt, ebből kettő volt halálos, egy végződött súlyos csonkulással, összesen pedig nyolc járt valamilyen testrész elvesztésével. 2023-ban ehhez képest az összes munkabaleset száma 1063 volt, csonkulással pedig 15 járt. Életet ugyanúgy két eset követelt. Súlyos munkahelyi balesetből eggyel kevesebb történt 2024-ben, mint egy évvel korábban, összesen hat.

A Világgazdaság vármegyékre vonatkozó összesítése alapján a Fejér vármegyei 1132 baleset tavaly az ötödik legtöbb volt a vármegyék között.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.