Műhibaperek: 11 milliárd lóg a levegőben
Répássy Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) jogi igazgatója arról beszélt a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kongresszusán, hogy a projektet azért hozzák létre, hogy az egészségügyi jogvitákat hatékonyabban kezeljék, és csökkentsék a műhibaperek és egyéb peres ügyek számát a kórházakban. Egyúttal mérsékeljék a jogi eljárások költségeit is – írja a MedicalOnline.

Csökkenteni kellene a műhibaperek számát
Az adatok szerint az Okfő-fenntartású intézményekben összesen 288 műhibaper volt folyamatban, Ha a január 1-jén folyamatban lévő közel, 300 ügyben egyszerre ítéletet hirdetnének, az alperes kórházaknak egy összegben:
- 11 milliárd forintot kellene kifizetniük kártérítés vagy sérelemdíj címén,
- majd évente 10 milliárdot járadékként ezen ügyek nyomán – jelezte az igazgató.
A pereket jellemzően a sebészeti, ortopédsebészeti, traumatológiai és szülészeti ellátás kapcsán indították a kórházakkal szemben. Bár a perek elindítását mindenkor megelőzi panasz, a perelőzményi adatok szerint az intézmények évente mindössze 30-40 egyezséget kötnek a panaszos betegekkel, megelőzve ezzel a jogi eljárás lefolytatását. Mivel az utóbbi években a bírói gyakorlatban megjelent a sérelemdíjak „büntető” funkciója, így egyre magasabb összegeket szabnak ki, azaz az egyezségek során is egyre magasabb összegeket követelhetnek a felperesek – mondta az igazgató.
Tavaly összesen 45 egyezség született, amelyek nyomán 150 millió forintot kellett kifizetniük az intézményeknek. Kártérítési és sérelemdíjra évente összesen 1,4-1,6 milliárd forintot fizettek ki a kórházak, ami 2024-ben tovább emelkedett, amikor a korábbinál lényegesen magasabb összegben állapították meg a perköltségekre kiszabható díjakat.
A műhibaperek rontják az ellátórendszer megítélését
Répássy Árpád kiemelte: a műhibaperek súlyosan rontják az egészségügyi ellátórendszer társadalmi megítélését, a betegek bizalmát, és amellett, hogy hosszan elhúzódnak, jelentős költségvetési terhet is jelentenek. Ezért született a döntés, hogy a 30 millió forint perértéket meghaladó jogviták és egyes speciális perek kezelésére létrehozzák május 31-ével a Központi Pertámogatási Rendszert (KPTR), amely a kezdetektől fogja kísérni fogja ezeket az ügyeket, „jó egyezségre és nyertességre” törekedve. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyezségek alapját mindig orvosszakmai kérdések döntik el, ezért is lesz fontos tagja a KPTR-nek az orvosi team is.
Az Okfő már tudja, hova mennyi erőforrás kell
Az Okfőnél az elmúlt években az objektivitásra, a mérhetőségre, a matematikai modellekre helyezték a hangsúlyt, annak érdekében, hogy javítsák az intézményirányítási folyamatokat. Ennek következtében már tudják, hány orvosnak kellene dolgoznia egy fekvőbeteg-ellátónál, hol kell fejleszteni akár munkaerőben, akár tudásmenedzsmentben.


