Hamarosan kiderül, hogy hogyan változnak péntektől az üzemanyagárak, ám most a jelek arra utalnak, hogy nem folytatódik az árak csökkenése, hiszen emelkedik az olaj ára, és a dollár is erősödött szerda reggel.
Mind az olaj, mind a dollár annak köszönhetően drágult, hogy Donald Trump közölte, nem tervezi Jerome Powell Fed-elnök elbocsátását, és Kínával is megállapodna. A vámháborúban közelgő tűzszünet az olajkereslet növekedésével járhat, a Fed függetlenségének fenntartása pedig a dollárba vetett bizalmat erősíti. Ennek megfelelően
a Brent olajfajta szerda reggelre hordónként már több mint 68 dollárba került, míg a hónap elején még a 63 dolláros szint alá is benézett.
A dollár-forint devizaárfolyam pedig 358-ig ment fel a hét eleji, 354 alatti szintről. Mindez arra utal, hogy ismét drágulásra számíthatunk a benzinkutakon, és a lélektani 600 forintos literenkénti árhoz is ismét közel kerülhetünk. Ugyanakkor az üzemanyagok ára nemcsak az olaj és a dollár jegyzésétől függ, más tényezők is szerepet játszhatnak, és fordított esetben már történt meglepetés. A múlt héten például hiába hatott több tényező is az üzemanyagárak csökkenésének irányába, nem változtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.