Szombat kora délután Orbán Viktor részleteket közölt a ma délelőtti, rendkívüli tanácskozásról, amelyet a Karmelita kolostorban tartottak. Ennek témája tudható volt: az energiafenyegetés Magyarországon.
Mint azt megírtuk, a kormányfő bejegyzésében közölt fotók alapján megállapítható, hogy a kormány meghatározó tagjai mellett a tanácskozáson jelen volt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MBN) elnöke is.
Rajta kívül részt vett
A miniszterelnök szombat délután egy videóban ismertette, miről volt szó. Azzal kezdte, hogy az ukrán energiafenyegetés miatt egy rendkívüli gazdasági egyeztetést kellett összehívnia. Szerinte Brüsszel eltökélte, hogy azon az áron is segíti az ukránokat, hogy közben tönkreteszi a magyar és európai családokat.
Szándéka szerint ugyanis elzárja a gázcsapot és az olajszállítást Oroszországból.
Ez 800 milliárd forint többletkiadást jelent Magyarországnak – erősítette meg. Ez egy akkora összeg, mint maga a rezsicsökkentés évente. Ennyivel támogatja a kormány a magyar családokat évente. Ha ez bekövetkezik, akkor
is nőhetne, és ezt már szeptembertől mindenki láthatja a saját rezsiszámláin.
Ezt Orbán Viktor szerint egyetlen módon lehet megakadályozni: ha Brüsszelben az európai uniós döntést a magyar kormány megakadályozza. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a magyarok ezt támogatják.
Ezért fontos, hogy mindannyian vegyenek részt a Voks 2025-n, és küldjék vissza a szavazólapjukat, ha eddig még nem tették volna. Húsbavágó kérdés minden magyar család számára – zárta bejelentést Orbán Viktor, amelynek egyik lényeges pontja tehát az volt, hogy már akár szeptembertől megugorhatna a rezsi Magyarországon.
Rendkívüli: újabb brutális áramszünet tört ki Európában – most már a világsztárok is a bőrükön érzik, mekkora a baj
Százezernyi háztartást érint. Újabb brutális áramszünet tört ki Európában és ez most már a világsztárok is a saját bőrükön érzik, ugyanis a javában tartó filmfesztivál helyszínét, Cannes-t is sújtja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.