BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nagy István megszólalt: Magyarország automatikus védelmet kapna Ukrajnával szemben

Brüsszel tönkretenné az egész európai agráriumot, és a gazdák megélhetését is veszélyeztetné – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxembourgi ülése kapcsán. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság továbbra is adós azzal a javaslattal, amely megnyugtatóan és hosszú távon kezelné az ukrán mezőgazdasági termékek uniós behozatalát.

Magyarország továbbra is kiáll azon alapvetés mellett, hogy az EU-ba csak olyan áruk érkezhessenek, amelyek megfelelnek a mindenkori uniós előírásoknak és nyomonkövethetőségi szabályoknak – jelezte a miniszter.

behozatal
Nagy István: az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan behozatala bűn / Fotó: Czeglédi Zsolt

A gazdák érdekeit meg kell védenünk

– hangsúlyozta. Ezért kiemelten fontos egy olyan automatikus regionális intézkedés bevezetése, amely alapján az Ukrajnával határos tagállamok speciális védelmet kapnának, külön, arányos kvóták megállapításával. Ezek túllépése után automatikusan importtilalomnak kellene életbe lépnie az adott tagállam esetében az ukrán termékekkel szemben.

Nagy István beszélt arról is, hogy az EU–Mercosur megállapodás jelenlegi formájában nem veszi kellőképpen figyelembe az európai mezőgazdaság érdekeit, ezért újra kell gondolni. Erősebb garanciákat kellene beépíteni a szerződésbe az unió mezőgazdasági érdekeinek védelmében. Magyarország továbbra is megvédi a gazdák érdekeit, és határozottan fellép minden olyan brüsszeli kezdeményezéssel szemben, amely a mezőgazdasági termelők megélhetését és versenyképességét, valamint a mindennapi kenyerünket veszélyezteti – húzta alá az agrártárca vezetője.

Meg kell védeni a gazdák érdekeit az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben.

Posted by Nagy István on Monday, June 23, 2025

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.