BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így tartja vissza a vizet Magyarország: megvan a megoldás az aszályra

Az Agrárminisztérium szerint jelentősen fog javulni az ország vízmegtartó képessége. Jelenleg Magyarországon mintegy 120 ezer hektáron van lehetőség öntözésre.

A már jelenleg is futó és tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi 200 millió köbméter helyett egy év múlva már másfél milliárd, jövő év végére pedig akár hárommilliárd köbméter csapadékot is vissza lehet tartani és fel lehet használni öntözésre Magyarországon – nyilatkozta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az M1 hétfő reggeli műsorában. Hubai Imre közölte, hogy az aszály elleni védekezés leghatékonyabb módszere Magyarországon a víz visszatartása, így ennek fokozására helyez hangsúlyt a kormányzat, és különféle támogatásokkal segítik a gazdákat, agrárközösségeket.

Karnok Csaba
öntözés, vízmegtartás, vízgazdálkodás
mezőgazdaság, agrárium
Jelenleg mintegy 120 ezer hektáron van lehetőség öntözésre / Fotó: Karnok Csaba

Az államtitkár tájékoztatása szerint a kormányzati támogatások révén a következő időszakban – még idén – jelentősen emelkedni fog azoknak a termőterületeknek a mérete, amelyeket öntözni lehet, két-három éven belül pedig körülbelül 400-500 ezer hektáron biztosítható a mesterséges vízutánpótlás a kabinet céljai szerint.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy már az elmúlt években elkezdődtek az agráriumot érintően a vízmegtartással, vízkivétellel kapcsolatos fejlesztések, így sok helyütt a technikai eszközöket korszerűsítették, árapasztó tározókat hoztak létre, ennek köszönhetően idén már mintegy 200 millió köbméter csapadékot tudnak visszatartani és felhasználni Magyarországon. Egy év múlva ez a szám már másfél milliárd köbméter lesz és a jövő év végére elérheti a hárommilliárd köbmétert, ami másfél balatonnyi vízmennyiségnek felel meg, s amelyet az aszállyal leginkább sújtott 1,2 millió hektáron lehet visszatartani majd.

Már javában zajlik az öntözés

Jelenleg mintegy 120 ezer hektáron van lehetőség öntözésre, és évente 80-90 ezer hektárt ténylegesen meg is öntöznek a gazdálkodók, de a futó és következő években zajló fejlesztéseknek köszönhetően ennek sokszorosán történhet vízpótlás, öntözés az államtitkár szerint.

A vízvisszatartást szolgáló művek felújítását, áteresztőkapacitásuk növelését, csatornakotrásokat, -bővítéseket, új vízkivételi pontok és új vízellátási útvonalak létrehozását szolgálják azok a pályázatok, amelyekre a kormányzat forrást biztosít az agrárium számára.

Hubai felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdák együttműködését is szeretnék ösztönözni, ugyanis a víz megtartásához, az öntözéshez kapcsolódó költségek megosztásával hatékonyabb és fenntarthatóbb ez a fajta gazdálkodási mód.

Arra a kérdésre, hogy a milyen komoly aszálykárokra lehet számítani idén, illetve hogy megismétlődhetnek-e a 2022-es szárazságból eredő károk, az államtitkár azt mondta, hogy jelenleg némileg jobb a helyzet, mint két éve. Az árpát, a repcét már aratják, s hamarosan az őszi búzát is betakarítják, így az ország kenyérgabonája nincs veszélyben, ugyanakkor a napraforgó és a kukorica kifejezetten veszélyeztetett állapotban van, ahogy a gyümölcsösökben is nagy szükség van vízre. Közölte, hogy a nem öntözött területeken a napraforgó és a kukorica sorsa a következő napokban el is dőlhet, gyér termés várható az aszállyal sújtott területeken.

Javulni fog hazánk vízmegtartó képessége

Hubai Imre a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként arról beszélt, hogy a közelmúltban aszályvédelmi gyakorlatot tartottak az Alföldön, amely azt mutatta, hogy a magyar vízügy a szóba jöhető területeken felkészült a vízhiány pótlására a felszíni vízfolyásokból.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány szándékai szerint az ország öntözési, vízpótlási potenciáljának növelésében egyre inkább partnerek nemcsak a gazdák, hanem a társadalom is, a hiányzó víz pótlásához pedig megvannak a technológiák és az országon keresztülhaladó folyókkal pedig a természet nyújtotta lehetőség is.

A csatornák karbantartottsága, feltöltöttsége, fejlesztése, a vízérhálózat tágítása, bővítése, a visszaállító kapacitás jelentős mértékű bővítése és a tározás fejlesztése szerepel a következő hónapok és évek feladatai között.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.