A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közérdekű bejelentés alapján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőreinek közreműködésével teljes körű ellenőrzést tartott egy Budapest XIX. kerületében működő kis- és nagykereskedelmi egységben. A vizsgálat súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tárt fel, ám az üzlet üzemeltetője az ellenőrzést követően haladéktalanul orvosolta a problémákat, így az utóellenőrzés már jelentős előrelépést mutatott.
A vizsgálat megállapította, hogy az üzlet külső és belső állapota elhanyagolt volt, a takarítás és karbantartás elmaradása pedig súlyos kockázatot jelentett. A vásárlótérből nyíló raktárhelyiséget kaotikus, rendezetlen állapotban találták, ahol lejárt és nem lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszereket, különféle szerszámokat, háztartási textíliákat és macskaeledelt is tároltak.
A helyiségben talált macskaalom egyértelművé tette, hogy kóbor állatok bejárása sem volt kizárva, ami önmagában is súlyos higiéniai veszél.
A dolgozói öltözőként funkcionáló helyiségben az üzlet üzemeltetője élelmiszer-előállítási tevékenységet is folytatott, többek között nyers tejet palackozott kannákból piaci értékesítésre. Ez a tevékenység hatósági engedélyhez és szigorú higiéniai feltételekhez kötött, melyeknek a vállalkozás nem tett eleget.
Fontos, hogy a nyers tej megfelelő hőkezelés nélkül különösen kockázatos élelmiszer, mivel természetes módon is tartalmazhat kórokozó baktériumokat (pl. Salmonella spp., Listeria monocytogenes, E-coli), valamint állati eredetű fertőzéseket terjesztő mikroorganizmusokat, melyek az emberi egészségre súlyosan ártalmasak lehetnek. Amennyiben a tej palackozása nem megfelelő higiéniai körülmények között történik, a szennyeződés és fertőzés veszélye többszörösére nő, ami ez esetben fokozottan fennállt. A palackozott nyers tejet jelöletlenül és nyomon követhetetlen módon tárolták a hűtőkamrában, ezért az fogyasztásra nem volt alkalmas. A vállalkozás az ellenőrzés alatt saját hatáskörben megsemmisítette a jelöletlen tételeket.
További hiányosságként lejárt minőségmegőrzésű élelmiszereket, nem magyar nyelvű jelöléssel ellátott termékeket, valamint eredetigazolás nélküli olívaolajokat is találtak a hatóság munkatársai, amelyek forgalmazását zárolták. Az NKFH a súlyos szabálytalanságok miatt
Az ezzel kapcsolatos hatósági eljárást a témában hatáskörrel rendelkező Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folytatja majd le. A vállalkozás azonnal intézkedett a problémákkal kapcsolatban, így a két nappal későbbi utóellenőrzésen a hatóság már jelentős előrelépést tapasztalt: a göngyölegraktárat kitakarították, kifestették, eltávolították a nem oda való tárgyakat, a kereskedelmi teret rendbe tették, és megszüntették a nyers tej palackozását.
Az NKFH elnöke, Német-Weingartner Lilla megjegyezte, hogy „a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelten fontosnak tartja az élelmiszer-forgalmazás ellenőrzését a fogyasztók egészségének védelme érdekében. Minden élelmiszer-vállalkozás köteles maradéktalanul betartani a vonatkozó higiéniai és nyomon követhetőségi előírásokat.”
Jelen ellenőrzés ismét bebizonyította: a gyors és határozott hatósági fellépés nemcsak szükséges, hanem eredményes is a magyar családok biztonsága érdekében, amellyel a vállalkozások jogkövető magatartását is elősegítjük.
A jogszabályok betartását az NKFH szigorúan ellenőrzi, és mint az ismertetett példa is mutatja, két nap is elegendő lehet a megfelelő működés kialakításához. Mindennek tükrében az NKFH továbbra is folyamatos és szigorú ellenőrzéseket folytat a fogyasztók védelmében.
Razzia a nyári szezonban: országszerte ellenőrzik a strandbüféket, a fagyizókat és a fesztiválokat
Országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve a vendéglátóhelyeken, fagylaltozókban, strandbüfékben, valamint a nyári fesztiválok kitelepült egységeiben. A szezonális ellenőrzések során a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások betartására, valamint hangsúlyt kap a fogyasztók megfelelő tájékoztatása is.
A fagylaltozókban és büfékben végzett vizsgálatok kiterjednek a gyártási folyamatokra, az alapanyagok származására és a higiéniai viszonyokra egyaránt. A fesztiválok esetében az élelmiszer-biztonsági és a higiéniai körülményeket ellenőrzik, kiemelt figyelmet kap a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának vizsgálata is. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke kiemelte: „Célunk nemcsak a hiányosságok feltárása, hanem a jogszabályoknak megfelelő működés elősegítése is, hogy a fogyasztók a nyári szezon idején biztonságosan, megbízható és szabályosan működő szolgáltatásokat vehessenek igénybe, elkerülve az esetleges kellemetlenségeket.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.