Nagyon úgy tűnik, hogy továbbra sincsenek túl az infláció okozta megrázkódtatáson a régiós gazdaságok. A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggel közölt adatai szerint Magyarországon a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest átlagosan 4,4 százalékkal, míg áprilishoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek. Mivel az elemzők előzetesen 4,2 százalékos drágulásra számítottak, így az adat kellemetlen meglepetésként értékelhető. Különösen azok fényében, hogy májusban már több olyan kormányzati intézkedés is érvényben volt, amelyek egyaránt az árak letörését szolgálták.
Csakhogy a magyar inflációs adat egyáltalán nem egyedülálló, ha szétnézünk a régióban.
Bár nem tartozik az V4-ekhez, de érdemes szemügyre venni Romániát, ahol áprilisban a fogyasztói árak éves szinten 4,85 százalékkal nőttek. A Trading Economics elemzői előrejelzése szerint májusban némileg mérséklődhetett, 4,7 százalékra (hogy ez tényleg így van-e, az június 12-én, azaz holnap derül ki, ugyanis ekkor közli a román statisztikai hivatal a legfrissebb adatokat).
Ugyanakkor aligha lepődnénk meg, ha következő hónapokban gyorsuló inflációval szembesülne a román lakosság: júliustól ugyanis liberalizálják az árampiacot, emiatt jócskán megdrágulhat a villanyáram az átlagfogyasztóknak.
Ezen felül azt sem lehet kizárni, hogy a most formálódó kormánykoalíció csak adóemelések árán tudja letörni a tetemesre duzzadt hiányt, ami, mondani sem kell, egy újabb inflációs spirált indíthat el az egyébként is ezer sebből vérző román gazdaságban. Ezt láthatóan el akarja kerülni a politikai elit, azonban ezzel együtt is nagy kérdés, hogy a tavalyi 9 százalékos, egész Európában legmagasabb számító deficitet le lehet-e szorítani fájdalmas megszorítások nélkül.
Ami pedig az euróövezetet illeti, mintha teljesen más utat járna be, mint a kelet-közép-európai régió. Szeptember óta először esett a jegybanki cél alá az eurózóna inflációja májusban, miután éves alapon mindössze 1,9 százalékos volt a drágulás. Ez a kamatcsökkentések szempontjából jó hír, az már kevésbé, hogy közben a fejletlenebb országok, mint Szlovákia, vagy Észtország, ahol magasabb az árnyomás felzárkózó gazdaságok lévén, nem lesz képes küzdeni az inflációval szemben. Ez korábban is megfigyelhető volt, amikor 2022 nyarán még alacsonyan voltak a kamatok, ám a balti országokban már bőven 20 százalék fölötti inflációt mértek, tehát lényegében egy az egyben erodálódtak a megtakarítások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.