Az egyik legforgalmasabb útvonalon, a belvárost Újpalotával és a budai városrészekkel (például Budafok, Nagytétény vagy Gazdagrét) összekötő 8E és 133E vonalakon álltak szolgálatba csütörtökön az új Mercedes Citaro dízel autóbuszok, közben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba 2027-ig – derül ki a társaság csütörtöki közleményéből.
Karácsony Gergely főpolgármester felidézte, hogy az elmúlt közel öt évben 360 új busz, 50 új troli, 26 új CAF-villamos állt forgalomba Budapesten, az alacsony padlós, klimatizált, fedélzeti kamerákkal és korszerű utastájékoztató rendszerrel ellátott új autóbuszok érkezésével pedig új korszakba lép a budapesti közösségi közlekedés.
A politikus szerint a BKK megrendelésére az ArrivaBus Kft. és a BKV Zrt. tulajdonában és üzemeltetésében érkező több mint 200 busszal nemcsak a közlekedés színvonala, de a levegőminőség is javul, hiszen az érkező járművekkel együtt 2027-re a fővárosi buszállomány közel 90 százalékát korszerű Euro 5-ös vagy annál modernebb hajtásrendszerű autóbusz teszi majd ki.
Hozzátette azt is, hogy az új dízelbuszokat hamarosan új elektromos buszok is követik, ugyanis
a tervek szerint 2027-ig 70 új – ötven szóló és húsz csuklós –, teljesen elektromos meghajtású busz állhat forgalomba Budapesten az ArrivaBus Kft. tulajdonában.
A BKK mobilitási vezérigazgató-helyettese, Bodor Ádám pedig elmondta, hogy 2026 tavaszáig több ütemben jelennek meg a városban az új járművek. Elsősorban a főváros belső területeit átszelő, meghatározó, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd, de eljutnak a dél-pesti külső városrészekre, Csepelre, Soroksárra, Pesterzsébetre is. Az elektromos buszok tesztverziói már idén megérkezhetnek, és elkezdődhet a forgalmi tesztelésük is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.