Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakit. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,3 százalékkal maradt el az előző havi, áprilisi adattól – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői gyorsjelentéséből.
A friss adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben reagált. A szaktárca szerint az adatok alakulására jelentős befolyással voltak a tavaszi ünnepek, így a húsvét és a pünkösd hatásai, azonban egyértelmű, hogy a kiskereskedelmi forgalom és a szolgáltatások fogyasztása továbbra is bővülő tendenciát mutat.
Az NGM szerint a kormány azon dolgozik, hogy fenntartsa ezt a pozitív trendet, amelyet júliustól tovább erősít
Emlékeztettek, hogy októbertől érkezik a háromgyermekes anyák, januártól a 30 év alatti anyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége is. Idén 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt biztosítanak 2-2,5 millió nyugdíjas számára. Reményeik szerint ezek mind hozzájárulhatnak a fogyasztás bővüléséhez.
A szaktárca hangsúlyozta, hogy a kormány fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben is. Ennek érdekében árréscsökkentést vezetett be, és kiterjesztette a háztartási és vegyi árukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre is, ami gyors és érdemi árcsökkenést eredményezett. Önkéntes árkorlátozást harcoltak ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is, amihez július 1-jétől a gyógyszeripari szereplők is csatlakoztak.
A minisztérium szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a kiskereskedelmi forgalom és a szolgáltatások fogyasztása tovább bővüljön. A gazdasági növekedéshez rövid távon a fogyasztásvezérelt, míg hosszú távon újra a beruházásvezérelt növekedésre kell alapozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.