Nincs megállás – folyamatosan érkeznek a kárbejelentések. Az Alfa Biztosító szakemberei tízezret is meghaladó viharkár-bejelentésre számítanak.
Összesen 850 millió forintnál is többre becsülik a hétfői és keddi extrém vihar által okozott károk mértékét. Kiemelték, hogy a számok akár jelentősen is emelkedhetnek, különös tekintettel arra, hogy a heves időjárási jelenségek még nem értek véget.
A már feldolgozott bejelentések alapján eddig Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Pest vármegye a leginkább érintett térségek, de az ország teljes területéről érkeznek bejelentések.
A bejelentett károk a veszélynemek széles palettáját lefedik: kidőlt fa, felhőszakadás miatti elöntés, tetőfedés sérülése, beázás is szerepel a listán.
Ez az esetszám rendkívüli terhelést jelent ugyan a kárrendezéssel foglalkozó kollégáinknak, de a szakértői hálózatunk kapacitása elegendő ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan feldolgozzuk a bejelentéseket
– emelte ki Szombat Tamás, az Alfa Biztosító vezérigazgató-helyettese.
Bár a meteorológiai károknál a május és augusztus közötti hónapok számítanak a főszezonnak, ám az éghajlati viszonyok változásából eredően egyre inkább kitolódik ez az időszak. Emiatt is érdemes egész évben figyelmet fordítani ingatlanunk épségének megőrzésére.
„A kármegelőzés szempontjából fontos az épületek rendszeres karbantartása, de az is, hogy legyünk körültekintőek: viharjelzés esetén a szabadban elhelyezett értékes tárgyainkat vigyük zárt helyre, a ház, lakás ablakait, ajtajait zárjuk be. Ezek kicsi, de lényeges lépések. Ezen kívül ajánlott évente megvizsgálni, akár szakértő segítségével, hogy a meglévő biztosításunk elegendő fedezetet nyújt-e az ingatlanunkat és az ingóságainkat fenyegető károkra. – tette hozzá a szakértő.
A Groupama Biztosító korábban közölte, a hét eleji viharok kapcsán akár 3-4 ezret is meghaladó bejelentésre számít. A bejelentések legnagyobb számban Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Pest vármegyékből érkeztek, de jelentős károk keletkeztek a Balaton térségében is.
Tömeges károkat okozott az otthonokban, gépjárművekben, nyaralókban az orkánerejű széllökésekkel, felhőszakadással, jégesővel és villámlásokkal érkező hétfői vihar. A Groupama Biztosítóhoz kedd délig több mint ezer kárbejelentés érkezett a hétfői extrém időjárás kapcsán, és továbbra is folyamatosan, nagy számban jelentik be ügyfeleik a károkat. Mivel a tapasztalatok szerint a bejelentések még a következő napokban is tömegével érkeznek, és kedden is újabb heves zivatarokra, illetve szélrohamokra lehet számítani, összességében a Groupama a hét eleji viharok kapcsán akár 3-4 ezret is meghaladó bejelentésre számít, melyek kártérítése milliárdos nagyságrendet érhet el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.