Téves megállapításra jutott a Telex az egyik cikkében, amelyben azt vizsgálta meg, igaz-e Orbán Viktor nyilatkozata a 3 százalékos hitel törlesztőjéről – erre Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője hívta fel a Világgazdaság figyelmét.
A lap a miniszterelnök arra a mondatára készített úgynevezett „tényellenőrzést”, hogy a közgazdászok számításai szerint egy 20–30 éves fiatalnak negyedébe kerül a 3 százalékos hitel, mint az albérlet. A Telex szerint ez inkább nem igaz állítás. Annak ellenére jutott erre a következtetésre, hogy elismeri:
Mégis, a cikk szerint Orbán Viktor tévedett.
Levezetik, hogy ha az 50 millió forint hitelt 25 éves futamidőre veszi fel valaki, akkor a havi törlesztő 235–240 ezer forint körül alakul, így összességében 71,1 millió forintot kell visszafizetni. Sőt, a további költségekkel együtt már 76,6 millió forintot.
Ezzel szemben szerintük ha valaki olyan szerencsés, hogy 25 éven keresztül fix bérleti díjat fizethet, akkor egy átlagos budapesti lakás esetében 200–250 ezer forinttal számolva csak 60-75 millió forint környékén állna meg az albérletre kifizetett összeg.
Viszont azt is jelzik, hogy irreális abból kiindulni, hogy 25 éven át ne emelkednének a bérleti díjak. Ezért kiegészítik a számítást azzal, hogy az elmúlt 9 évben országszerte a lakbérek nominálisan évi 8 százalékkal emelkedtek átlagosan. Így már a 200 ezer forintos albérlet 25 év alatt 175,4 millió forintnyi lakbérbe kerülne, a 250 ezer forintos pedig közel 220 millióba.
Ezen a ponton viszont lényegében teljesül, amit Orbán Viktor állított, hiszen a két szélsőséges példa összevetéséből látszik, hogy az Otthon Start program nagyságrendileg valóban csaknem a negyedébe is kerülhet a bérleti díjnak. Mégis, a Telex megítélése szerint valamiért ez az állítás inkább hamis.
Ehhez mindösszesen annyi indoklást fűztek, hogy összességében valóban jobban lehet járni a törlesztővel, csakhogy az albérlet nem jelent fix kötelezettséget, szabadon módosítható, nem kell hozzá önerő és nem jelent eladósodást.
Sebestyén Géza lapunknak adott nyilatkozata azért is releváns, mert először ő ismertette azt a számítást, amely alapján kiderült, hogy a negyede is lehet a 3 százalékos hitel költsége az albérletnek. Ez még augusztus végén jelent meg, és a szakértő egyebek mellett arra világít rá, hogy egy egyszerre indított 3 százalékos hitel, illetve albérlet esetében „kicsivel több, mint négy év után a folyamatos infláció miatt a lakásbérlet már magasabb havi költséggel jár, mint a hitel törlesztése. És ez a különbség egyre nő”.
A hitel kifutásakor, 25 év múlva ráadásul a hitel havi költsége nullára esik. Tehát egy 30 éves fiatal 55 éves korától nulla havi költséget fizet, ha igénybe vette a hitelt,
míg ha inkább bérelt, akkor közel 450 ezer forint havi költséggel szembesül
– emelte ki. És ez még nem a vége, hiszen a bérleti díj ráadásul ezután is folyamatosan emelkedik, így a mai fiatal nyugdíjas korában már egymillió forintot megközelítő havi költséggel számolhat. Olyan időszakban, amikor a bevételei minimálisak lesznek.
Sebestyén Géza fő megállapítása, hogy egy 50 éves időhorizonton vizsgálva – ekkora várható élettartammal a mai 30 évesek jó eséllyel számolhatnak – a hitelt választó fiatal összesen 77 millió forintot költ a lakhatására, míg az albérletet választó ennek közel négyszeresét, 291 millió forintot.
Rendkívül lényeges szempont, hogy a hitelt választó fiatalnak van egy értékes ingatlana, míg ez bérlésnél nincs így. Ha csak 3 százalékos inflációs értékkel számolunk, azt kapjuk, hogy a bérletet választó fiatal vagyona 291 millió forinttal csökken, míg a hitelt felvevő fiatal nettó vagyona 172 millió forinttal növekszik. Azaz a bérlet esetében komoly vagyonvesztés, míg a hitel esetében jelentős vagyonnövekedés az eredmény.
Amivel a Telex bevallottan nem számol, az az infláció, pedig annak is erős hatása van. Aztán egy ponton mégis számol az inflációval, de azzal nem, hogy egy mai 20–30 éves fiatalnak nemcsak 25 évre kell megoldania a lakhatását, hanem inkább 50 évre. A 3 százalékos hitel valóban 25 éves, de az albérlet már nem, akár 70 évre is szólhat. Ráadásul az infláció miatt később lesz igazán nagy a havi költsége – mutatott rá Sebestyén Géza.
3 százalékos hitel: óriási könnyítést kaptak az igénylők, kijöttek a részletek - csak ezzel a letöltéssel fog menni!
A hitelfelvételt tervezők mostantól néhány kattintással lekérhetik a NAV által hitelesített keresetkimutatásukat az ügyfélportálról, és közvetlenül továbbíthatják a bankjuknak. Az új lehetőség megkönnyítheti az Otthon Start program 3 százalékos lakáshitelének igénylését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.