BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végső dátum: bejelentette a CATL, mikor adják át a debreceni kínai akkumulátorgyárat – az európai főnök meglepő nyilatkozatot tett az elektromos autókról

A CATL 7,3 milliárd eurót fektetett be a debreceni üzembe azzal a céllal, hogy bővítse az akkumulátorgyártást Európában, például a BMW, a Stellantis vagy éppen a Volkswagen számára.

Az új telephely eltörpül a CATL meglévő európai akkumulátorgyártó üzeme mellett, amely a németországi Türingia államban található, és amelynek tervezett éves termelési kapacitása 100 gigawattóra, és 9000 fős munkaerő-állománya lenne – írja a Reuters.

Akkumulátorgyár
Pár hónap, és indulhat a termelés a debreceni akkumulátorgyárban / Fotó: CFoto via AFP

A CATL európai vezérigazgatója, Matt Shen elmondta, hogy a jelenlegi cél az, hogy a Debrecenben a termelés

az év végén vagy a következő év elején, tehát a következő négy-öt hónapban 

megkezdődjön. A cég kezdetben azt tervezte, hogy 2025 végén megkezdi a termelést.

A CATL egyike azon kínai szereplőknek, akik részt vesznek az idei müncheni IAA Mobility autókiállításon. 

Az SNE Research adatai szerint a CATL növelte vezető szerepét az elektromos járművek akkumulátorainak piacán, 2024-ben globálisan 38 százalékos volt a részesedése, szemben az egy évvel korábbi 36 százalékkal. A vállalat 4,6 milliárd dollárt gyűjtött össze, amikor májusban debütált a hongkongi tőzsdén, ami segített finanszírozni a magyar projektet.

Shen vállat vonva reagált az elektromos járművek iránti gyenge európai kereslettel kapcsolatos aggodalmakra. 

Mindig vannak ingadozások, de az általános trendet nézve nincs kétség

– jegyezte meg.

Nem változtak a BYD tervei

„A szegedi gyár tervezett kapacitása nem változott: ahogy mindig is hangsúlyoztuk, 300 ezer darabos éves csúcskapacitással számolunk” – ezt közölte a Világgazdaság kérdésére a BYD, miután a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a kínai tulajdonú vállalat elhalasztja a gyártás felfuttatását Szegeden. Egyre alaposabb a gyanú, hogy hangulatkeltés zajlik a magyarországi kínai tulajdonú beruházások körül.

Nem igazak a külföldi sajtóban megjelent hírek a szegedi BYD-gyár termelésének felfuttatásáról és a tervezett kapacitásáról

– erről tájékoztatta a kínai tulajdonú autóipari vállalat a Világgazdaságot. Kedden a Reuters anonim forrásokra hivatkozva azt írta, a BYD 2026-ig elhalasztja a tömeggyártás elindítását új magyarországi elektromosjármű-gyárában, és legalább az első két évben a tervezett kapacitás alatt fogja üzemeltetni a szegedi üzemet, helyette a vártnál korábban kezdi meg az autók gyártását az új törökországi üzemében, ahol alacsonyabbak a bérköltségek. a török gyár pedig a tervek szerint a bejelentett gyártási terveinél magasabb kapacitáson üzemel majd. Az összehasonlítás azonban nem áll.

„A BYD hosszú távra tervez Európával, és a magyarországi gyár építése is a tervek szerint halad. Az ütemtervünknek megfelelően, az év végén tervezzük megkezdni a gyártást, hamarosan Európában gyártunk autókat Európa számára. A szegedi gyár tervezett kapacitása sem változott: ahogy mindig is hangsúlyoztuk, 300 ezer darabos éves csúcskapacitással számolunk. Emellett jelenleg 150 magyar és európai beszállító minősítésén dolgozunk, hogy tovább erősítsük helyi ellátási láncunkat” – fogalmaztak lapunknak.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.