BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A reptéri járattal is utazhatnak a bérletesek, de nem lesz olcsó

A kedvezményes kiegészítő jegy a BudapestGO alkalmazásban érhető el, és papíralapú bérlettel is használható.

Karácsony Gergely keddi bejegyzésében azt írta: október 1-jétől a Budapest-, Pest vármegye- vagy országbérlettel utazók mindössze két vonaljegy áráért, azaz 1000 forintért vehetik igénybe a 100E Repülőtéri Expresszt.

jegy
Kedvezményes jeggyel utazhatnak a reptérre a BKK-bérletesek / Fotó: BKK

A kedvezményes kiegészítő jegy a BudapestGO alkalmazásban érhető el, és papíralapú bérlettel is használható - tette hozzá.

A 14 év alattiak, a 65 év felettiek és a nyugdíjas bérlettel vagy MÁK-igazolvánnyal utazók továbbra is díjmentesen utazhatnak a járaton - közölte a főpolgármester.

A Budapesti Közlekedési Központ közölte: 

a kiegészítő repülőtéri vonaljegy a BudapestGO applikáción belül az "Egyéb közlekedési jegyek" menüpont alatt lesz elérhető, és kizárólag érvényes (digitális vagy papíralapú) bérlet megléte esetén vásárolható meg, illetve érvényesíthető.

Felszálláskor az utasoknak be kell mutatniuk az érvényes bérletüket, majd ezt követően tudják érvényesíteni a kiegészítő repülőtéri vonaljegyet - tették hozzá.

Az új jegytípus bevezetése mellett további változás, hogy október 1-jétől a nem bérlettel vásárolt 100E járatra érvényes vonaljegy ára 2200 forintról 2500 forintra emelkedik - tájékoztattak.

Teljesen átalakul az éjszakai közlekedés 

Teljesen átalakul az éjszakai menetrend a fővárosban: a BKK a budapestiek véleményét kéri
Bár a változások tervei nagy vonalakban már ismertek, az emberek is elmondhatják a véleményüket. A BKK most azt is elárulta, hogy mikor és hogyan szólhatunk hozzá az éjszakai közlekedés átalakításához. Felidézték, hogy 2023-ban indították el a BKK Agóra rendezvénysorozatát, melyen a városlakók személyesen is kérdezhetik a közlekedésszervezéssel foglalkozó szakembereket, valamint a véleményüket is kifejthetik a fővárosi közösségi közlekedésről. A társaság most a teljes éjszakai közlekedési hálózat megreformálásán dolgozik, aminek első lépéseként június 1-jétől a 2-es, a 3-as és a 4-es metró már most is tovább jár esténként, valamint mintegy 40 nappali buszjáratot is az éjfélkor a belvárosból induló metrókhoz hangoltak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.