BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentést tett az ázsiai óriáscég igazgatója, indul a toborzás Magyarországon: előre megmondta, melyik vidéki városban keresi a dolgozókat – kínaiak fogják betanítani őket

Jövő év elején megkezdi a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán: először egy a jövőbeli gyár melletti, már meglévő csarnokot fognak bérelni, ide keresnek körülbelül húsz embert, akik elsősorban a Kínából beérkező árut raktározzák, és innen értékesítik.

Jövő év elején már vesznek fel dolgozókat a Vulcan Shield Global (VSG) békéscsabai gyárához – mondta a szingapúri székhelyű vállalat igazgatója kedden az MTI-nek a békési vármegyeszékhelyen.

Bejelentést tett a Vulcan Shield Global, indul a toborzás Magyarországon
Jason Sun, a szingapúri Vulcan Shield Global elnöke beszédet mond Békéscsabán szeptemberben / Fotó: Lehoczky Péter / MTI

David Kneale a VSG és a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) együttműködési megállapodásának aláírása után úgy nyilatkozott, az év végéig szeretnék lezárni a magyar cég alapítását, amely valószínűleg kft. formájában működik majd.

Januárban vagy februárban indul el egy munkaerő-toborzási kampány, először egy a jövőbeli gyár melletti, már meglévő csarnokot fognak bérelni, ide keresnek körülbelül 20 embert, akik elsősorban a Kínából beérkező árut raktározzák, és innen értékesítik. Ide érkeznek majd az első gépek is, és várhatóan a jövő nyáron elindul a gyártás, a tervek szerint még ezzel a kis létszámmal.

Amikor már saját gyárban tudnak termelni, akkor első körben 100-200 emberre lesz szükségük, akiket képzésekre is elküldenek külföldre, illetve Békéscsabára is érkeznek majd Kínából szakemberek betanítani a magyar dolgozókat – ismertette. David Kneale elmondta, a gyárak tervezését és építését is az állami tulajdonú Inpark végzi. 

Reményeik szerint az építkezés jövőre elindulhat, és 16-20 hónap alatt fejeződhet be. A cég diplomásokra és a BSZC-ben frissen végzett fiatalokra is számít munkaerőként, és az igazgató hangsúlyozta: ez hosszú távú projekt a számukra, és valóban helyi projektként szeretnék kezelni, helyi munkaerőre, a helyi tudásra és helyi beszállítókra, alvállalkozókra támaszkodni.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója az MTI-nek elmondta, a VSG-nek első lépcsőben szükséges munkaerőt a felnőttképzés keretében, a már meglévő képzési környezettel tudják biztosítani. A cégnek a francia Airbus gyulai letelepedésekor, korábban létrehozott Légi- és Gépipari Képző Központban tudnak főként megfelelő képzéseket nyújtani, de a jövőben partnerségben a szingapúri székhelyű céggel fejleszteni is fognak.

Takács Árpád, Békés vármegye főispánja az együttműködési megállapodás aláírása előtt elmondta, a kormányhivatalnál kiemelt beruházásként tekintenek a VSG beruházására, és megjegyezte: reméli, hogy ez jogszabályban is megjelenik majd. Az engedélyeztetési eljárások hét szakhatóságot érintenek, saját, önálló teamet hoznak létre a környezet- és tűzvédelmi, iparbiztonsági, vízjogi, vízvédelmi, valamint népegészségügyi engedélyeztetésekre, így egyablakos, hatékonyabb és gyorsabb lesz az ügyintézés – húzta alá.

A Vulcan Shield Global szeptember közepén jelentette be, hogy 2500 új munkahelyet teremtő ipari fejlesztést indít a Békés vármegyei megyeszékhelyen. A három külön beruházásból álló fejlesztés értéke elérheti a 700 millió eurót. Békéscsabán a legfejlettebb kerámia- és alumíniumszálas anyagokat állítják majd elő az autóipar, a repülőgépgyártás, az elektronika és más kulcsfontosságú ágazatok számára.

Az első beruházásban épülő üzemben olyan kerámiaszálas textíliákat gyártanak majd, amelyek akár 1600 Celsius-fokos hőmérsékletnek is ellenállnak. Ezzel párhuzamosan épül fel egy másik üzem folyamatos alumínium-oxid szál előállítására, amely szintén különleges ellenálló képességgel rendelkezik szélsőséges üzemi körülmények között.

A VSG egy különálló, harmadik beruházással új generációs autóipari anyag gyártásának elindítását is tervezi, így éri el a gyár a teljes tervezett, évi 10 ezer tonnás kapacitását várhatóan 2033-ra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.