Annyi autópályát épít a kormány a tízezer fős városba, hogy egyből nemzetközi csomópont lesz: térképen a nyomvonal
A héten újabb jó hírt kaptunk miniszterelnök zalaegerszegi látogatása kapcsán: a kormányzat intézkedik arról is, hogy kiépüljön az m76-os út Körmend-Zalaegerszeg közti szakasza – mondta V. Németh Zsolt államtitkár a közösségi médiában feltöltött videójában.

Hozzátette: néhány hete döntött arról a kormány, hogy megbízást fog adni koncessziós szerződés keretében az M86 Szombathely - Körmend közti szakaszának kiépítésére. A fejlesztésekkel Körmend egy igazi nemzetközi csomópontban találja magát, ami a város fejlődésére is jó hatással lesz.
A miniszter az év elején Szombathelyen közölte , hogy összekötik Szombathelyt és Körmendet, valamint Szombathelyt és Kőszeget új közúti infrastruktúrával. Ennek együttes bekerülése kétszázmilliárd forint lesz.

Majd júniusban a Lázárinfó szombathelyi állomásán tett ígéretet arra, hogy három éven belül megépül:
- az M86-os Körmend és Szombathely közötti szakasza, valamint
- az M87-es Szombathely–Kőszeg gyorsforgalmi út, és mindkét út koncessziós eljárásban épülhet meg, amelyekre rövidesen kiírják a pályázatot is.
Az építéshez szükséges területek megszerzésére az idén ötszázmillió forint, jövőre pedig 1,5 milliárd forint állami forrást biztosítanak.
Ehhe fontos hozzátenni, hogy a zalaegerszegi autópálya-összekötés a legújabb a kormány által bejelentett közúti projektek közül: novemberben az M100-as megvalósítását is bejelentették, amelynek célja, hogy Esztergomot végre bekössék az M1-es autópályába. A tervek szerint az első szakasz kb. 60 kilométer hosszú lesz, és 2026 tavaszán indulhatnak a kivitelezési munkák.
Ekkora szemtelenségen még Lázár János minisztériuma is ledöbbent: azonnal rávágták az ajtót a francia óriásmultira – milliárdokat húzott ki az állam zsebéből
Az Építési és Közlekedési Minisztérium betiltotta a kőszállító nehézgépjárművek közúti közlekedését Tokaj és Bodrog térségében. A kőszállítás a környezetbarát vasútvonalakon történhet, amely csökkenti a zaj- és forgalomterhelést a helyi lakosság érdekében, miközben versenybe hozza a kisebb, magyar tulajdonú bányákat.


